Az alvási időszak teljes felborulása, tízezer méter magasan közlekedő gépek, felszállás, landolás, légnyomásváltozás, az utasokért való felelősség stressze. Felsorolni is lehetetlen, milyen kihívásokkal kell megküzdeni a polgári légi közlekedés pilótáinak és utaskísérőinek.
Szerző(k): Drávucz PéterA dél-koreai Asiana Airlines légitársaság egyik helyi járatán történt meg a hátborzongató eset: az utast, aki landolás közben nyitotta ki a gép ajtaját, már felelősségre vonták.
Szerző(k): Hercsel AdélA parlament előtt van a törvényjavaslat, amely megtiltja a földadó kivetését a helyi önkormányzatoknak. A szakértő a Napi.hu–nak elmondta, hogy az önkormányzatok adókivetési gyakorlata ezzel új lendületet kaphat, pedig fantáziában eddig sem volt hiány: létezett már ló- és póniló-adó, giccsadó, de nem kívánatos személyadó is.
Szerző(k): Drávucz PéterAdójogot sértő szabályozást tartalmaztak a rendelkezések, ezért megsemmisítette a Kúria a légiutas-adót a XVIII. kerületben.
Szerző(k): Varga CsengeAz Európai Unió országai közötti, határokon átnyúló európai légi személyszállítás az unión belüli közlekedés 38 százalékát, a nemzeti, országon belüli közlekedésnek pedig a 23 százalékát tette ki 2021-ben. Tavaly 2020-hoz képest az unióból induló, de az EU-n kívülre irányuló közlekedés részaránya 5,5 százalékkal, míg az EU-n belüli közlekedés 4,5 százalékkal nőtt.
Szerző(k): Horváth Tibor