Június 21-től a Lufthansa is bevezeti a fapadosoknál már ismert helyváltoztatási díjat, vagyis az alaptarifáért véletlenszerű helykiosztás jár csak - írja a Simple Flaying.
Szerző(k): Szász PéterKirúgták az ITA Airways pilótáját, miután elaludt a New York és Róma között közlekedő járaton - írja az Airportal. Az elsőtiszt is aludt, de ő a szabályoknak megfelelően.
Szerző(k): Szász PéterA Lufthansa és az Air France-KLM is megvenné az olasz nemzeti légitársaságot, a nagy csoport is komoly ajánlatot tett a tavaly októberben az Alitalia romjain létrehozott ITA Airways megvásárlására - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterTöbb milliárd dolláros kár lehet a következménye annak a szankciós táncnak, amit Oroszország és az Európai Unió jár a repülőgépbérlések körül. A világ légitársaságai által üzemeltetett utasszállítók nagyjából fele bérelve van, és az orosz cégek is tekintélyes mértékben erre hagyatkoztak. A lejárt határidő miatt szinte borítékolható, hogy az oroszoknak bérbeadott gépek már sosem kerülnek vissza tulajdonosaikhoz.
Szerző(k): EconomxAz olaj és az üzemanyag drágulása miatt világszerte 10 százalékkal emelkedhetnek a repülőjegyárak - mondta a Delta Air Line vezetője. Ezzel szemben az American Airlines nem számít hosszú távú árfelhajtó hatásra.
Szerző(k): Szász PéterLégiutas-kísérői feladatokra kérte fel pilótáit a British Airways - írja az Airportal belső levelezésekre hivatkozva. A brit légitársaságnál nagy a munkaerőhiány
Szerző(k): Szász PéterAz utazási korlátozások angliai lazításának köszönhetően Manchester, Birmingham és Leeds-Bradford repülőtereiről is újraindítja járatait Budapestre a Jet2 légitársaság a következő egy hónapban - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterNapra pontosan 10 éve, 2012. február 3-án állt le Magyarország nemzeti légitársasága, a Malév. Utolsó járata Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten. Az akkor pórul járt utasok nagyon sokáig vártak a pénzükre.
Szerző(k): Szász PéterHa feloldják a mostani járványhullám miatt bevezetett korlátozásokat, nagyon erősen tér majd vissza a kereslet a repülés iránt - véli Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Masszív veszteséget hozott össze a cég tavaly év végén, de előre menekülnek a növekedésbe
Szerző(k): Lovas-Romváry András