Ez a típusú helikopter a legmodernebb kommunikációs képességekkel rendelkezik, elsősorban szállítási, kereső-kutató és különleges missziókhoz használják majd. A Magyar Légierő H225M flottájának egy részét HForce fegyverrendszerrel szerelik fel, így azok légi támogatást is nyújthatnak.
Szerző(k): Horváth TiborNem az orosz rendszer megdöntése volt a célja a Wagner csoport múlt heti zendülésének, hanem tiltakozás az ukrajnai "különleges hadművelet" vezetésében elkövetett hibák ellen, a felelősök bíróság elé állítása és az alakulat megőrzése - jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a katonai vállalat alapítója hétfőn kiadott hangüzenetében.
Szerző(k): EconomxA védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású műveletén – ismertették a szombaton kezdődő európai műveletről tartott berlini tájékoztatón. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával.
Szerző(k): EconomxRiasztani kellett az amerikai légierő egyik vadászgépét helyi idő szerint vasárnap délután, mert egy kisrepülőgép letért útvonaláról az amerikai főváros közelében, és nem válaszolt a légi irányításnak – közölte az amerikai védelmi minisztérium.
Szerző(k): EconomxOroszország és Kína után Irán a harmadik olyan állam, amely hiperszonikus rakétatechnológia fejlesztésével dicsekszik, így letaszíthatja a dobogóról az Egyesült Államokat, amely még nem jutott túl a tesztelési fázisokon.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMost először semmisítettek meg egy hiperszonikus orosz rakétát az ukránok – jelentette be a légierő parancsnoka. Mindeközben Oroszország és Ukrajna újabb fogolycserét hajtott végre.
Szerző(k): EconomxOrszáguk védelmi célú légierejének egyesítéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a közelmúltban a dán, a svéd, a norvég és a finn légierő parancsnoka a németországi Ramsteinben létesített amerikai légitámaszponton.
Szerző(k): EconomxAz Institute for the Study of War (ISW) amerikai kutatóintézet legfrissebb jelentésében NATO-forrásokra hivatkozva arra hívja fel a figyelmet, hogy az orosz légierő jelentős számú repülőgépet és helikoptert vont össze az ukrán határhoz közeli bázisokon.
Szerző(k): Horváth TiborPeking hirtelen meghozott szankciós döntésére többféle magyarázat is létezik.
Szerző(k): Csókási Annamária