A választások előtti felmérésekhez képest 7 százalékpontot esett a Fidesz támogatottsága, azaz félmillió szavazót veszített a kormánypárt - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSem a Demokratikus Koalíció, sem pedig az LMP nem ülne a parlamentben, ha a választások most lennének- ez derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyről az ATV számolt be.
Szerző(k): Domokos LászlóA politikus lemondott az LMP-ben betöltött összes pozíciójáról: a társelnöki posztról, illetve a frakcióvezetőségről is - értesült az Index.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz ellenzéki pártok péntekre hívtak össze rendkívüli parlamenti ülést, de a kormánypártok nem vesznek részt azon, hiába lenne szó a devizahitelesek megmentéséről. Ha pedig nincsenek ott, a határozatképtelenség miatt percek alatt véget ér majd a parlamenti munkanap.
Szerző(k): Szabó DánielSzél Bernadettet három évre minden párttisztségtől eltiltotta az LMP etikai bizottsága, amely azzal tette teljesen érthetetlenné döntését, hogy a társelnöknek ennek ellenére nem kell lemondania posztjáról. Így járt Schmuck Erzsébet és Ungár Péter országgyűlési képviselő is - számolt be a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA Magyar Államkincstár (MÁK) júliustól csökkenti azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogszabályellenes finanszírozást állapított meg.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz alapvető élelmiszerek áfakulcsának csökkentését javasolja az LMP - adta hírül az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKilép az LMP-ből Hadházy Ákos korábbi társelnök - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter