Tállai András adóügyi államtitkár után Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár is elutasította a könyvesek segítségkérését. Az MKKE a könyvszakma problémáinak megoldására, köztük az Alexandra-csőd következményeinek mérséklésére tett javaslatot a miniszterelnöknek.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner magánemailt használt egyes hivatalos ügyek bonyolítására a Fehér Házban. Az információt először a Politico című lap hozta nyilvánosságra vasárnap. Abbe Lowell, Kushner ügyvédje este megerősítette az értesülést - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA nyugdíjminimum drasztikus megemelését, s a teljes nyugdíjrendszer átdolgozását követelik a vasutasok - írja közleményében a Vasutasok Szakszervezete. Öt nagy nyugdíjas szervezet már fél évvel ezelőtt is írásban jelezte a kormánynak: veszélyben van az idősek megélhetése, egyre többen nyomorognak.
Szerző(k): Domokos ErikaMegújulnak a levélfeladáshoz kapcsolódó folyamatok a Magyar Postánál. Az állami cég Postai azonosított küldemények követése (PAKK) néven futó projektje keretében egyebek közt új levéltermékeket és levélszolgáltatást vezet be, valamint elindít egy webes elektronikus feladójegyzéket elkészítő, ingyenes alkalmazást.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA legnagyobb brit vállalatok vezetőitől kér nyilvános támogatást Brexit-stratégiájához a brit kormány, de a megkeresett üzleti vállalkozások zöme indulatosan elvetette a kezdeményezést - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA munkáltatók kizárólag előzetes értesítés után figyelhetik meg az alkalmazottak munkahelyi levelezését - mondta ki keddi másodfokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében. Az ügy előzménye, hogy Bogdan Barbulescu munkahelyi levelezését korábbi munkáltatója egy héten keresztül megfigyelte, és miután kiderült, hogy a cég eszközeit magáncélra használta, elbocsátották.
Szerző(k): Szepesi AnitaAláírásgyűjtést szervez az önkormányzat a város civil szervezetivel és önkéntesek közreműködésével a martfűi sörgyártás fennmaradása érdekében. A város levélben kér segítséget Orbán Viktortól.
Szerző(k): Domokos ErikaEzúttal a határon túli magyaroknak írt levelet Orbán Viktor, amelyben azt kéri tőlük, hogy regisztráljanak a jövő tavaszi magyarországi parlamenti választásra. (Képünk illusztráció.)
Szerző(k): Domokos Erika