Gyengült a szélsőjobboldal támogatottsága Lengyelországban, így jelenleg nem tűnnek túlságosan jónak a kormányzó Jog és Igazságosság esélyei arra, hogy a jövőben is hatalmon maradhassanak. Aktuális állás szerint még a Konföderáció sem tudná kellőképp kisegíteni őket. Az ellenzék sem dörzsölheti azonban túlságosan boldogan a tenyerét, az ő kezüket is kötné ugyanis az aktuális kormány által kiépített rendszer.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz amerikai-lengyel megállapodás rakétákat, lőszert és amerikai kiképzést is magában foglal. A lengyel kormány korábban több milliárd dolláros üzletet írt alá Abrams harckocsik vásárlásáról is az Egyesült Államokkal.
Szerző(k): Horváth TiborA felderítéshez és szabotázsakciókhoz az interneten toboroztak kispénzű fiatalokat, akad köztük kelet-ukrajnai menekült is. A GRU tervei között merénylet és gyújtogatás is szerepelt.
Szerző(k): Zádori Bence2023 elejétől visszamenőlegesen csökkentette a lengyel kormány az áram árát a hétköznapi fogyasztók számára öt százalékkal. Hamarosan rendezik a túlfizetéseket is.
Szerző(k): Hercsel AdélAndrzej Dudának hála, már a lengyeleknek is lehetőségük nyílik arra, hogy a parlamenti voksaikkal együtt referendum kérdésekre is feleljenek. A lengyel elnök aláírta az ezt lehetővé tévő törvényjavaslatot. Ennek köszönhetően pedig többek között a leendő kormány migrációs aggályait is eloszlathatja a népakarat – már ha a következő kabinet különös figyelmet fordít majd az októberi népszavazás eredményére.
Szerző(k): EconomxA részegeskedő, és az alkoholtól magukat erősnek érző vendégektől akarták megszabadítani a magyarok körében is népszerű turistaparadicsomot. Csak hát az új regula a kulturált szeszfogyasztóknál sem aratott osztatlan sikert, mondván „az ember mégsem teve, hogy szomjazzon”. Ráadásul egyesek még többet isznak, és persze ugyanúgy verekednek.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsCsak, hogy a lengyel választók is tudják, hogy kinek köszönhetik a kedvezményt az október 15-i voksolás előtt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA két gyanúsított Krakkóban és Varsóban terjesztette a propagandaanyagokat. Mindkét férfit a többi között kémkedéssel gyanúsították meg, és ideiglenes letartóztatásba helyezték őket.
Szerző(k): Horváth Tibor