Elemzők szerint egyértelműen lazítást jelent Varga Mihály bejelentése a jövő évi költségvetésről, a GDP-arányos hiány nőni fog az ideihez képest, az infláció csökken, így a monetáris tanács is tovább lazíthat a kondíciókon, illetve tovább tarthatja alacsony szinten az alapkamatot.
Szerző(k): MTIHétfőn még inkább nyilvánvalóvá váltak a törésvonalak az Európai Központi Bank (ECB) kormányzótanácsán belül, az egyik tag ugyanis ritkán látható módon nyilvánosan kritizálta a további monetáris lazítás terveit.
Szerző(k): EconomxMivel az irányadó alapkamat jelentősége csökken, a jegybank egyéb, nem konvencionális eszközökkel kívánja enyhíteni a monetáris kondíciókat - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy sajtó-háttérbeszélgetésén.
Szerző(k): MTI-EcoKelet-Európa jegybankárai eddig ismeretlen vizekre kerültek, a gyorsuló gazdasági növekedéshez ugyanis alacsony infláció társul. Bár elemzők újabb lazítási ciklust várnak, a mozgástér is szűkül, ráadásul a Fed kamatemelésének hatása is kockázati tényezőként jelenhet meg e régió számára.
Szerző(k): EconomxMegjelentek az első kiszivárogtatott részletek abból a határozattervezetből, amely a hét végi uniós csúcs elé kerül. Eszerint az EU a megszorítások helyett a növekedés erősítésére helyezné a hangsúlyt, anélkül, hogy érvénytelenítené a szigorú gazdálkodás követelményét.
Szerző(k): EconomxBefektetők serege várja június 5-ét: az Európai Központi Bank kormányzótanácsa ezen a napon közli kora délután, hogy döntött-e új monetáris politikai intézkedésekről, és ha igen, melyekről.
Szerző(k): MTI-EcoÁtfogó pénzpolitikai intézkedéscsomag elfogadására készül az Európai Központi Bank (ECB), a többi között negatív betéti kamatot vezetnének be, és újabb pénzinjekciót nyújtanának a kereskedelmi bankoknak - jelentette a Reuters hírügynökség öt, neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxMonetáris politikai lazítást helyezett kilátásba az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, Mario Draghi az euró árfolyamának további erősödésének esetére.
Szerző(k): MTI-Eco