Ha eddig beleragadt a pénzintézetek szövevényes hitel-labirintusába, most megmutatjuk a kiutat.
Szerző(k): K. O.Miközben akár naponta változhat a legjobb díjakat ajánló biztosítók sorrendje a március elsején elindult lakáskampányban, a fogyasztóbarát otthonbiztosítások merev feltételeik miatt versenyhátrányba kerültek. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke az Economx felvetésére a helyzet áttekintését és - szükség esetén - gyors intézkedést ígért.
Szerző(k): Nagy László NándorÖtven év után ismét visszahozta a lakásnyereményt a Szerencsejáték Zrt. az OTP Bankkal együttműködve. A sorsoláson való részvételhez játékoskártyával kell rendelkezni, és március 3-ig kell játszani egy szelvényen legalább ezer forint értékben. Az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb értékű tárgynyereményét, egy 110 millió forintos penthouse jellegű lakást sorsolnak ki. A nagyszabású kampány hamarosan zárul. Ebből az apropóból kérdeztük Bánhegyi Zsófiát, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatóját. Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank, illetve az OTP Ingatlanpont vezető elemzője segítségével pedig arra igyekszünk választ adni, hogy mit jelent egy ehhez hasonló nyeremény a jelenlegi lakáspiaci trendek fényében. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA vízórák az ingatlanok fontos, mégis gyakran feledésbe vesző műszaki eszközei, jelentőségük van a háztartások vízfogyasztásának nyomon követése szempontjából. Csakhogy a vízórák nyolc évente esedékes időszakos cseréje úgyszintén tízezer forintokban mérhető költségekkel jár.
Szerző(k): Sánta András