Súlyos kockázatú árucikknek minősítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egy teszt után a szűrőn fennakadt elekrtomos töltőket. Azt javasolják, ebből is inkább az ismert márkákat érdemes használni - adta hírül a tárca.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAnthony Fauci, az Egyesült Államok vezető fertőző betegségekkel foglalkozó járványügyi vezetője felszólította Kínát, hogy adja ki kilenc ember orvosi adatait, akiknek betegségei fontos nyomokat szolgáltathatnak arra vonatkozóan, hogy a Covid-19 először egy laboratóriumi szivárgás eredményeként jelenhetett meg - jelentette a Financial Times.
Szerző(k): Szabó DánielAusztria kiterjeszti oltási tervét a 12 éven felüli gyerekekre, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélye után az osztrák Nemzeti Oltási Grémium (NIG) is szabad utat adott a Pfizer/Biontech vakcinájának a 12-15 évesek körében - jelentette be Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter. Az EU-ban elsőként Romániában kezdték el szerdán a 12-15 évesek oltását.
Szerző(k): Domokos ErikaImár a brit hírszerzés ügynökei is elképzelhetőnek tartják, hogy egy vuhani laborból eredjen a világszerte több mint 3,5 millió áldozatot követelő koronavírus-járvány - írta a The Times nyomán a Telex.
Szerző(k): Domokos LászlóHogyan vizsgálható meg, hogy miként dolgozik, kopik és terhelődik egy több mint 120 méteres turbinalapát, ha nem úgy, hogy építenek köré egy még nagyobb tesztelő üzemet? Németországban hozzá is kezdtek a következő generációs, XXL-es méretű rotorlapátok próbapadjának megépítéséhez.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJelentősen megnövekedett az igény a magánlaboratóriumi szolgáltatások iránt – mondta a 24.hu-nak Póda Tamás, a Synlab kereskedelmi és marketing igazgatója.
Szerző(k): Domokos LászlóMár 2019 novemberében kórházba került három ember a SARS-Cov-2 vírus által okozotthoz hasonló tünetekkel Kínában. Mindannyian a Vuhani Virológiai Intézet kutatói voltak, ami erősíti, hogy valamilyen formában a laborból szabadulhatott ki a vírus, de azt nem támasztják alá, hogy a betegséget mesterségesen állították volna elő - derül ki amerikai hírszerzési jelentésekből.
Szerző(k): Szabó DánielA szlovák egészségügyi minisztérium megkapta Magyarországtól a Szputnyik V bevizsgálásának eredményeit, az orosz koronavírus elleni oltóanyag tesztjei rendben vannak - jelentette be Vladimír Lengvarsky szlovák egészségügyi miniszter.
Szerző(k): Domokos Erika