Havidíjas autóelőfizetős szolgáltatást indított Budapesten a Swapp. A Bécsben már működő startup eddig több mint 1 millió eurós angyalbefektetést vonzott nagynevű befektetőktől. A Swapp az autóvásárlás és a lízing helyett kínál versenyképes árú, de annál sokkal rugalmasabb alternatívát.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHárom egyéni és két közös ajánlattevő közül az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. tervezheti a Budakeszi út buszsávjait, nettó 394 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaNagyot zuhant a halálos balesetek száma tavaly az Európai Unióban, ez azonban nagyrészt nem a közlekedési morál javulásának hanem a pandémia miatt elrendelt korlátozásoknak tudható be. Ennek ellenére elbukott az a 2010-ben kitűzött cél, hogy 10 év alatt 50 százalékkal kell csökkenteni a baleseti halálozást. Ez csak egy uniós országnak sikerült.
Szerző(k): Szász PéterEgymással szemben haladt két személyvonat szerda reggel ugyanazon a vágányon Mosonmagyaróvár térségében; a szerelvényeket egymástól mintegy hétszáz méterre megállították, nem történt baleset - adta hírül a Mávinform.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMa hajnali 4 órakor teljesen lezárták a Lánchidat és környezetét a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, várhatóan másfél évre - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna"A közvagyon csökken, az autósok terhei viszont üzembiztosan nőni fognak. Vagyis ismét csak az a helyzet, hogy ez a közbotrány is az 1 százaléknyi kiváltságos további gazdagodását szolgálja a 99 százalék kárára" - így reagált Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, ellenzéki miniszterelnök-jelölt arra a hírre, hogy a kormány 35 évre koncesszióba adná a magyar autópályákat.
Szerző(k): Szász PéterKiterjesztik a Budapest-Lajosmizse vasútvonal fejlesztését a Lajosmizse-Kecskemét szakaszra, így a teljes 142-es vonal megújulhat - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója a Facebook-oldalán.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁtlépte a 20 ezer regisztrálót a MOL Bubi, a megújított budapesti közbringarendszer egyre népszerűbb a felhasználók körében - közölte BKK.
Szerző(k): Csernátony Csaba