Nem hajtott végre közel kétmilliárd forintos tőkeemelést az állam az Alföldvíz Zrt.-ben, a tulajdonosi szerkezet így nem változott. Visszahívták azonban a társaság vezérigazgatóját - tájékoztatta az MTI-t Nagy László, az újonnan kinevezett vezérigazgató a társaság csütörtöki közgyűlését követően.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz OTP Bank Nyrt. egy részvényese bírósághoz fordult többek között az adózott eredmény felhasználásáról rendelkező határozat hatályon kívül helyezése érdekében - közölte a bank a BÉT honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA Fővárosi Közgyűlés szerdán tizenegy, eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött négy városrész kérésére. A testület egyhangúlag hagyta jóvá a javaslatot.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA budapesti Blaha Lujza tér felújításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. A projekt közel 2 milliárd forintból valósulhat meg 2019 végéig - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielRendeletmódosítással kívánják csökkenteni a futó sportesemények számát Budapesten - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendjén szereplő javaslatból.
Szerző(k): Papp ZsoltA tervek szerint 2018-ban készülhet el a zajvédő fal az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán, a XV. kerületben, a csepeli gerincút pedig tovább épül - derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett javaslatból.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Fővárosi Közgyűlés a héten dönthet a szmogriadó szabályainak megváltoztatásáról, minek a robogósok nem fognak örülni, ugyanis az ő járműveiket is leállítanák a vészhelyzet idejére. Újabb hatalmas fakivágási akció indulhat.
Szerző(k): Komócsin SándorA Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) bíróságon megtámadta az Opimus Group Nyrt. május 2-i közgyűlésén hozott határozatokat, kérve azok hatályon kívül helyezését - közölte az Opimus a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna