Jordánia fővárosába, Ammanba indít járatot Budapestről a Ryanair ír diszkont légitársaság a 2018-as téli menetrendi időszakban - közölte a légitársaság vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA kezdeti csökkenés után a csütörtöki kereskedésben ismét emelkedett és visszatért a hároméves csúcs közelébe a kőolaj világpiaci ára, mivel az amerikai kereskedelmi olajtartalékok hetek óta tartó csökkenése táplálja a piaci egyensúly megteremtésének reményét - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMintegy negyven szíriai ellenzéki csoport közös közleményben utasította el hétfőn részvételét a január 29–30-ára kiírt, az oroszországi Szocsiba szervezett, Szíriai Nemzeti Párbeszéd Kongresszusa nevű orosz kezdeményezésű békekonferencián. Oroszország egy lépéssel sem járult hozzá a szíriaiak szenvedésének enyhítéséhez, és nem gyakorolt semmilyen nyomást a rezsimre annak érdekében, hogy valamilyen megoldás irányába előrelépés történjen. Oroszországot agresszornak nevezték, amely háborús bűncselekményeket követett el a szíriaiak ellen – írja az mno.hu az MTI-re hivatkozva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKorai volt Donald Trump amerikai elnök részéről, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, annál is inkább, mert sem szövetségeseivel, de még saját embereivel sem egyeztette a lépést - jelentette ki Kis-Benedek László biztonságpolitikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMég instabilabbá teszi a közel-keleti helyzetet, hogy Donald Trump amerikai elnök múlt szerdán Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Ankarában a Recep Tayyip Erdogan török államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaIrán csaknem 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Maszud Karbaszián iráni pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően Teheránban a tárca tájékoztatása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb tízezres tömeg tüntetett Tel-Avivban szombat este a kormányzati korrupció, illetve a kneszet által hozott új törvény elfogadása ellen, amely korlátozná a rendőrség hatáskörét - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára - jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.
Szerző(k): K. Kiss Gergely