A kormány ötven lélegeztetőgépet ad ajándékba egy Kárpátalján működő segélyszervezet számára. A gépek azonnal elindulhatnak a magyar lakta ukrajnai részhez a meg nem nevezett szereplőhöz.
Szerző(k): Németh Géza, Szabó DánielEgyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, harmadik egymást követő napon döntötte meg az új betegek száma a korábbi rekordot, meghaladva az 1800-at, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már csaknem elérte a 90 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által szombaton közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített napi tájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaA sportparkok, a turistaházak és Kárpátalja támogatásáról is döntött a kormány. Összességében néhány milliárd forintot osztott ki.
Szerző(k): Németh GézaA kárpátaljai művelődési intézmények rekonstrukciójára 2 milliárd 459 millió forintot, míg a magyarországi szerb nemzetiség köznevelési intézményeinek fejlesztésére 422 millió forintot hagyott jóvá a kormány, a Magyar Közlönyben megjelent határozatokban.
Szerző(k): Németh GézaBenyújtotta lemondását Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnöknek Hennagyij Moszkal, a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elnöke - adták hírük kedden kárpátaljai hírportálok.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány 9 milliárd 42 millió forintot hagyott jóvá a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program következő ütemére, amely már a működtetést szolgálja - az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaAutótulajdonosok százai tüntettek Ungváron az európai regisztrációjú gépkocsik ukrajnai belépésének szigorítása ellen - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaElérte a 17 milliárd forintot a kárpátaljai magyarságnak a magyar kormány által az elmúlt két év során nyújtott gazdaságfejlesztési támogatások összege, de tekintettel a jelenlegi nehéz helyzetére a magyar közösség jövőre az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Beregszászon az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos Erika