kutatás

10.
09.
08:30
Ennyi magyar érzi úgy, hogy kényelmesen megél a jövedelméből

Ennyi magyar érzi úgy, hogy kényelmesen megél a jövedelméből

A magyarok majd egyharmada úgy érzi, hogy kényelmesen megél a jövedelméből, míg akiknél hiányos a kassza, nekik havi plusz 200 ezer forintra lenne szükségük. A lakosság 9 százaléka venne fel hitelt a következő egy évben, a nem lakáscélú hitel tervezett összege 1,1 millió forintra tehető. A Cofidis Hitel Monitor harmadik negyedéves kutatásából az is kiderült, hogy a válaszadók 37 százaléka pénzügyi témákban megbízható forrásnak tartja a közösségi médiát.

Szerző(k): Gyöngyösi Balázs
10.
09.
06:59
Akkora találmány a mesterséges intelligencia, hogy Nobel-díjat érdemel

Akkora találmány a mesterséges intelligencia, hogy Nobel-díjat érdemel

John Hopfield és Geoffrey Hinton a mesterséges intelligencia történetének kulcsfigurái, ősatyjai, akik a fizika tudományából vett megközelítéssel olyan módszereket dolgoztak ki, amelyek a mai gépi tanulás alapjait adják, és amelyek eredményeként gyökeresen átalakult az életünk - mondta az MTI-nek Csabai István fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja.

Szerző(k): L. K.
10.
08.
19:45
Megjött a friss mérés, Trump újra ott liheg Kamala Harris nyakában

Megjött a friss mérés, Trump újra ott liheg Kamala Harris nyakában

A demokrata alelnök három százalékponttal – 46-43 – vezet a republikánus Donald Trump előtt, de mivel a közvélemény-kutatás hibahatára 3 százalékpont, továbbra is szoros versenyben vannak a november 5-i amerikai elnökválasztás megnyeréséért.

Szerző(k): L. K.
10.
02.
22:11
A KSH szerint a magyar építőipar súlya uniós szinten van

A KSH szerint a magyar építőipar súlya uniós szinten van

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Budapesti Metropolitan Egyeteml (METU) közös, az építőipar értéklánc hosszát és területi koncentráltságát vizsgálta, ennek statisztikája alapján állapították meg, hogy Magyarországon az építőipar nemzetgazdasági súlya jelentős, azonos szinten van az európai uniós átlaggal, termelési volumene az ezredforduló óta csaknem megduplázódott, növekedése tartósan meghaladja az EU-átlagot.

Szerző(k): L. K.
10.
02.
21:16
Molekuláris ujjlenyomathoz keres önkénteseket Krausz Ferenc

Molekuláris ujjlenyomathoz keres önkénteseket Krausz Ferenc

Az eddigi tízezer résztvevő mellé további ötezer önkéntes jelentkezését várják a H4H Programba, amelynek célja egy lézeres egészségmonitorozó eszköz létrehozása, hogy meg lehessen előzni bizonyos betegségeket, ne csak a gyógyítás legyen a cél.

Szerző(k): L. K.
10.
02.
15:35
Életveszélyes a kisvállalkozásoknak, hogy nem fejlődnek digitálisan

Életveszélyes a kisvállalkozásoknak, hogy nem fejlődnek digitálisan

A magyar kkv-k jelentős részének teljesítménye még mindig nagyon gyenge a digitális transzformációban, a lemaradásukra hívja fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).

Szerző(k): L. K.
10.
01.
16:47
Budapest végre szembenéz a hajléktalan-helyzettel

Budapest végre szembenéz a hajléktalan-helyzettel

Október 3. és 11. között átfogó felmérést végeznek a fedél nélküli emberek életkörülményeiről és kilátásairól.

Szerző(k): Gulyás Ábel
10.
01.
14:44
Jön a sorsdöntő összecsapás: eldöntheti az elnökválasztást Vance és Walz

Jön a sorsdöntő összecsapás: eldöntheti az elnökválasztást Vance és Walz

Öt héttel az amerikai elnökválasztás előtt ez lesz az utolsó jelentős szópárbaj Kamala Harris és Donald Trump kampányában, ugyanis a két elnökjelölt a szavazásig már nem áll ki egymással nyilvános vitára. Emiatt felértékelődik, és akár mindent eldöntő is lehet a ma esti alelnökjelölti vita.

Szerző(k): G. É.
09.
27.
13:27
Rajtakapták a legveszélyesebb kórházi baktériumot, indulhat a leszámolás

Rajtakapták a legveszélyesebb kórházi baktériumot, indulhat a leszámolás

Egyedülálló szuperbaktérium-térképet készítettek magyar kutatók egy nemzetközi projekt keretében, ami az egyik legveszélyesebb kórházi baktérium globális jelenlétét és terjedését mutatja be részletesen. A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban működő Biotechnológiai Nemzeti Laboratórium vezette kutatás eredményei új fejezetet nyithatnak az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések elleni küzdelemben. 

Szerző(k): L. K.