Biden odapirított utódjának, lúzernek nevezte Trumpot
Donald Trump intézkedéseiről meglehetősen éles bírálatot fogalmazott meg az egykori amerikai elnök.
Súlyos kritikát kapott Ursula von der Leyen a saját szövetségeseitől
Diplomaták tucatjai bírálják az Európai Bizottság elnökét azzal, hogy már sokadik alkalommal lépi át a saját hatáskörét. Ez pedig különösen annak fényében érinti kellemetlenül őket, hogy az iráni konfliktus már második hete tart és még sincs az EU-nak egyértelmű álláspontja róla.
Kiakadt a miniszterelnök a szlovák közrádióra: „szégyellheti magát”
„Kérem, ne köpködjön már erre az országra” – szólt Fico, aki meglehetősen feszültnek tűnt a Szlovák Közszolgálati Rádió műsorában, ahol a műsorvezető több aktuális témában faggatta.
„Szedjétek már össze magatokat!” – Durva üzenet jött az IMF-vezértől
Nem spórolt a kritikával az IMF vezetője, aki többek között megfogalmazta, mire volna szükség, hogy orvosolja az öreg kontinens a lemaradását.
Vitézy Dávid végzetes hibát lát az új stadion építése körül, ráfáznának a közlekedők
Alaposan beolvasott a kormánynak a közlekedési szakember, aki súlyos kritikával illette az Újpest legújabb létesítményét, ahol nem vették figyelembe a tömegközlekedést.
Osztrák újságból derült ki, hogy Takács Péter bocsánatot kért
Takács Péter egészségügyi államtitkár bocsánatot kért a burgenlandi mentők kritizálása miatt – ezt az ORF burgenlandi kiadása hozta nyilvánosságra.