Gyermekek védelmében és LMBTQ-kérdésekben hozott törvényeket írt alá és emelt törvényerőre Florida kormányzója szerdán. A jogszabály általánosan megtiltja, hogy nemváltoztató orvosi eljárásokat állami forrásokból finanszírozzanak.
Szerző(k): EconomxA Belügyminisztérium azt írta a Napi.hu-nak, hogy egyelőre vizsgálják a gyógyszerhatóság és a Nemzeti Népegészségügyi Központ fúziójának az előnyeit és a hátrányait. Úgy tudjuk, hogy az OGYÉI-ben nem várják az egyesítést.
Szerző(k): Koncsek RitaJúliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és a egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére. Összesen 50 milliárd forintot különítenek erre el a büdzsében.
Szerző(k): EconomxA magyar kormány útját állja, hogy az unió folyósítsa Ukrajnának az Európai Békekeret nyolcadik részletét – közölte az olasz sajtó. Orbán Viktor előbb meggyőződne a lap szerint arról, hogy az Európai Békekeret globális célokat szolgál, nem pedig Ukrajna felfegyverzését.
Szerző(k): Varga CsengeA háború ellenére újabb körrel folytatódhat a közszféra béremelése – jelentette be hétfő esti közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A tájékoztatásból kiderül, hogy a béremelés nem automatikus, hanem lehetőség a munkáltatók részére; valamint az is, hogy elrendelik a minisztériumi álláshelyek 10 százalékának elvonását – ez a KTK szerint a gyakorlatban majd azt jeleni, hogy a betöltetlen álláshelyeket szüntetik meg.
Szerző(k): EconomxHa megfelelőnek találják a szakértői kormány programját, a képviselők hajlandóak bizalmat szavazni - mondta az eddigi kormányfő. A kettővel ezelőtti pedig azt, hogy közölje, milyen állapotban van az ország a bukott kormány távozása után. Nem Ódor Lajos lesz az egyetlen magyar a kormányban.
Szerző(k): EconomxSemmi sem marad el, minden megépül, csak egy kicsit később: már látszik, hogy milyen autópálya-beruházásokat ütemeznek át a kormány döntése nyomán.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz energiaügyi miniszter Facebook-videójában magyarázta meg, hogy a rezsivédelem olyan rendszer, amellyel Magyarország azt tudja biztosítani az állampolgárainak, hogy itt a legolcsóbb a villany meg a gáz az átlagfogyasztásig. Lantos Csaba szerint biztosan lesz elég gáz, mivel enyhe tél volt, sok a földgáz a tárolókban, miközben Magyarországnak kifejezetten nagy tárolókapacitása van.
Szerző(k): Economx