Alaposan átalakul a babaváró hitel, és ennek az éremnek is két oldala van: a maximálisan felvehető hitelösszeg 11 millió forintra emelkedik, ám az igénylő pár nőtagja nem lehet majd idősebb 30 évesnél. Egy tanulmány szerint ezzel a lépéssel az igénylők kétharmadát kizárhatják a támogatásból, még akkor is, ha lesz türelmi idő.

Egy évnyi türelem

A változás nem azonnal lép életbe, és az egy éves türelmi idő sokat segíthet, ugyanis ha 2025 januárjáig igazolhatóan úton van a születendő baba, akkor a család a jelenleg érvényben lévő szabályoknak megfelelően lesz jogosult a támogatásra. Érdemes tudni, hogy eddig is sokan igényelték már akkor a babavárót, amikor a magzat elérte a 12 hetes életkort

A jogalkotónak világos a törekvése arra, hogy az életkori korlát szigorításával a minél korábbi gyermekvállalást szorgalmazza.

Babavárás hitelből

A babaváró

A babaváró támogatást, vagyis a babaváró hitelt 2019. július elseje óta igényelhetik a feltételeknek megfelelő fiatal párok. Ez a hitelforma azért volt vonzó, mert a felvételt követő első öt évben kamatmentes, ha pedig azt követően legalább egy gyermeke születik a házaspárnak, akkor az ingyenesség a futamidő végéig megmarad, miközben ráadásként a törlesztés három évre akár fel is függeszthető. A második gyermeknél ismét kérhető a három év szüneteltetés, továbbá elengedik az aktuális tartozás 30 százalékát, míg a harmadik gyermek megszületésével a teljes fennálló adósság semmissé válik.

Csakhogy nyilvánvalóan – mint minden családi támogatás esetében – a babavárónál is számos további feltételnek kell megfelelniük az igénylőknek, hiszen egyebek közt továbbra is elvárás, hogy a házaspár legalább egyik tagja rendelkezzen minimálisan három éves TB-jogviszonnyal, vagy igazolja felsőoktatási tanulmányait.

Késhegyre menő harcot folytatnak a bankok a babaváró hitelt igénylőkért

Januárban mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak négy-ötezres havi átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért, már csak azért is, mert közülük sokan lakáshitelt is igényelnek mellé.
Bővebben

Egy MNB-statisztika szerint idén az év eleji mélyponthoz képest már javult ugyan a kereslet a hitelforma iránt, de a márciusi 18 milliárdhoz képest áprilisra már csaknem tíz százalékos volt a visszaesés, ami a hiteltípus gyengélkedésének a jele. Kérdéses, hogy ezeken a folyamatokon tud-e változtatni majd az elérhető hitelkeret 10-ről 11 millió forintra emelése, illetve azzal párhuzamosan az életkori határ csökkentése.

Változik az otthonteremtési kedvezmény is

A családtámogatási intézkedéseket érintő, június közepén bejelentett kormánydöntések másika a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) rendszerét érinti. 

A csok-ról érdemes tudni, hogy az manapság leginkább a kisebb településeken létezik önálló támogatási formaként, hiszen a nagyvárosi ingatlanárak mellett a csok és az önrész mellé bankhitelt is fel kell venni, ám a banki hitelezés a jelenlegi magas kamatkörnyezetben gyakorlatilag leállt, ami oda vezetett, hogy a csok igénylések száma jelentős mértékben csökkent.

A csok

A családi otthonteremtési kedvezmény a korábbi „szocpol”-t váltotta. A csok egy vissza nem térítendő állami támogatás, ami 2015. július óta segíti az otthonteremtő családokat az ingatlanvásárlásban. Új lakás vásárláshoz, építkezéshez, használt lakás vásárláshoz vagy bővítéshez egyaránt felhasználható.

Falusi verzió, városi averzió

Az elmondottak miatt tehát a kormány a csok falun érvényes szabályait megtartja, sőt, a keretösszegeket 50, bizonyos helyen több mint 50 százalékkal meg is emeli, de a városi csok-ot – vagyis az ötezer fősnél nagyobb településeken elérhetőt – 2024. januártól nem lehet többé igénybe venni, 

HELYETTE KIDOLGOZNAK EGY ÚJ, A NAGYOBB VÁROSOK ESETÉBEN IGÉNYBE VEHETŐ OTTHONTEREMTÉSI FORMÁT.

A falusi csok keretében pedig az igényelhető összegek a következőképpen alakulnak:

  • Egy gyermek után új családi ház építésére, vásárlására 600 ezerről egymillió forintra emelkedik a támogatás összege.
  • Két gyermek esetén 2,6 millióról 4 millió forintra.
  • Három gyermek esetén 10 millióról 15 millió forintra.

A meglévő lakás korszerűsítési támogatása megmarad a falusi csok esetében, sőt, emelkedik:

  • 1 gyermek esetén a jelenlegi 300 ezer helyett 500 ezer forint lesz.
  • 2 gyermek esetén 1,3 millió forintról 2 millió forintra emelkedik.
  • 3 gyermek esetén 5 millió forint lesz.

Bővítésre, korszerűsítésre a fenti az összegek felét lehet fordítani, illetve a falusi csok esetében 5 millió forintig továbbra is megmarad az 5 százalékos áfa-kedvezmény.

Eljöhet a falvak reneszánsza

Magyarországtöbb mint 3170 települése közül jelenleg nem kevés, 2629 tartozik abba körébe, ahol a falusi csok igénybe vehető, de a támogatási rendszer változását figyelembe véve elképzelhető, hogy még tovább bővül a kedvezményezett települések listája.