Összesen 132 millió forintos tőkebefektetést kap az iCatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zrt.-től az egyedi fali dekorációk gyártásával és online kereskedelmével foglalkozó Képáruház.hu.
Szerző(k): EconomxAz Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy miként képzeli el az egységes tőkepiac kiépítését az EU 28 tagállamában. Az uniós testület a legsürgetőbb lépésekről készített tervét is publikálta, melyben egyebek mellett az értékpapírosítási piac felélesztése szerepel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) 2015 második negyedéves jelentése szerint 17 kockázatitőke-befektetés zárult le eredményesen ebben az időszakban. A kockázatitőke-alapok által eszközölt tranzakciók összértéke 2,6 milliárd forintot tett ki. Az április és június között megvalósult invesztíciók közel fele az élettudományok terén realizálódott, ez az ágazat az üzleti és ipari termékek, valamint az üzleti és ipari szolgáltatások ágazatával együtt a kockázatitőke-befektetések értékének 81 százalékát fedte le a negyedév során.
Szerző(k): EconomxA Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentésében szereplő adatok szerint 2015 első negyedéve során 26 kockázatitőke-befektetés zárult le eredményesen, amelyek 4,4 milliárd forintos összértéke 56 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Szerző(k): EconomxLapértesülések szerint egymilliárd dollárnyi tőkét készül bevonni az Airbnb online szállásközvetítő portál a közeljövőben kockázati tőkebefektetőktől. A tranzakció 24 milliárd dollárra értékelné a céget, ami azt jelentheti, hogy tavaly óta duplázódott értéke, a cég vezetői árbevételük idén triplázódna 2013-hoz képest, kamatok, amortizáció és adó előtti nyereségük pedig 3 milliárd dollárra nőne.
Szerző(k): EconomxA Nasdaqon jegyzett kaliforniai Hortonworks megvásárolta a magyar adatspecialista SequenceIQ-t, amivel újabb technológiai befektetését zárta sikerrel a Euroventures kockázati tőkealap-kezelő cég.
Szerző(k): EconomxAz év végéig még 30-40 milliárd forintnyi kockázati tőke kerülhet a magyar kis- és középvállalatokhoz, ám sietni kell, az idő ugyanis vészesen fogy. Ugyanakkor jó hír, hogy az elmúlt évek befektetései után már szinte vadásszák az életképes projekteket a tőkealapok kezelői.
Szerző(k): EconomxTavaly 107 befektetésen keresztül 96 hazai vállalat összesen 54,9 milliárd forint összértékű kockázati- és magántőke-befektetésben részesült – derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) friss összesítéséből.
Szerző(k): Economx