kkm

10.
06.
12:35
A külügy nem vall egy 517 milliárd forintos tételről

A külügy nem vall egy 517 milliárd forintos tételről

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 2020-as elszámolásából nem derül ki, hogy mire költöttek el 517 milliárd forintot. A nem tételezett összegről csak annyi derül ki, hogy azt a külképviseletek orvosi eszközök beszerzésére költötték. Vélhetően ebből állták a piaci árat és más országok kifizetéseit meghaladó lélegeztetőgép-beszerzést.

Szerző(k): Szabó Dániel
09.
10.
17:30
KKM: Magyarország tíz hónapon belül készen áll a Sinopharm-gyártásra

KKM: Magyarország tíz hónapon belül készen áll a Sinopharm-gyártásra

Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
22.
16:39
Hamarosan Budapestre érkezik az afgán mentőakcióban résztvevő első repülőgép

Hamarosan Budapestre érkezik az afgán mentőakcióban résztvevő első repülőgép

Vasárnap az esti órákban, várhatóan éjfél körül Budapestre érkezik Afganisztánból a mentőakcióban résztvevő első magyar repülőgép - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
18.
14:29
A KKM támogatásával fejlesztett a magyar péksüteményes cég

A KKM támogatásával fejlesztett a magyar péksüteményes cég

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack, Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata. A KKM is támogatta a beruházásokat.

Szerző(k): Szabó Dániel
08.
18.
12:04
Magyar mentőakció indul Afganisztánban, mindenkit hazahoznának

Magyar mentőakció indul Afganisztánban, mindenkit hazahoznának

Részleteket nem lehet egyelőre elárulni, annyi azonban tudható, hogy egy magyar mentőakció is indul Afganisztánban a még ott lévő magyarok kimentésére - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese. Magyar Levente szerint az ország segít a helyi magyar kontingens munkájában résztvevő afgánoknak, azonban a határokat zárva tartja a várható migrációs hullámmal szemben.

Szerző(k): Rácz Gergő
08.
17.
15:12
Újabb Afganisztánban ragadt magyarok jelentkeztek, szervezi a kormány a mentést

Újabb Afganisztánban ragadt magyarok jelentkeztek, szervezi a kormány a mentést

A külgazdasági tárca megállapodott a korábban megismert 26 fő kimentéséről, időközben viszont újabb állampolgárok jelentkeztek, és várhatóan még többek is lehetnek.A 26 fős magyar csapat kihozataláról már megállapodtunk egy katonai szövetségesünkkel és folyamatosan nyomon követjük a folyamatot – számolt be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

Szerző(k): Rácz Gergő
08.
16.
15:58
Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán menekülteket, de lesz kivétel

Magyarország nem fogad be korlátlanul afgán menekülteket, de lesz kivétel

Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a közmédiának. Magyar Levente ugyanakkor azt is hozzátette, hogy van olyan eset, amikor Magyarország kivételt tesz.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
07.
07.
17:48
Szijjártó: Magyarország támogatja Litvániát az illegális bevándorlás elleni harcban

Szijjártó: Magyarország támogatja Litvániát az illegális bevándorlás elleni harcban

Magyarország támogatja Litvániát, hogy megvédje határait az illegális bevándorlókkal szemben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Vilniusban, rámutatva arra, hogy e határok egyben az Európai Unió külső határai is.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
07.
02.
23:27
A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait

A kormány elfogadta a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs első javaslatait

Európa leggyorsabb gazdasági újraindulása a feladat, annak érdekében, hogy az ország ki tudja aknázni azt a másfél-két hónapnyi előnyt, amelyet a sikeres oltási program gyorsaságával elért. Ennek érdekében a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs letette az első javaslatait a kormány asztalára, amelyek közül hatot már el is fogadtak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése előtt pénteken az MTI szerint.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
06.
28.
16:38
400 ezer adag kínai vakcinát ajándékoz el a magyar külügy - 4,4 milliárdot fizettünk ezért

400 ezer adag kínai vakcinát ajándékoz el a magyar külügy - 4,4 milliárdot fizettünk ezért

Magyarország 200-200 ezer koronavírus elleni vakcinát ad Montenegrónak és Bosznia-Hercegovinának, hogy nagyobb legyen a védettség a két országban - közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter a V4-csoport lengyelországi találkozóján, amelyen részt vettek a nyugat-balkáni országok diplomáciai vezetői is. A nagylelkűség mintegy 4,4 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek.

Szerző(k): K. Kiss Gergely