A megfigyelt újkori történelem során Kínában idén július volt a legmelegebb hónap, a hőmérséklet átlagosan 23,21 Celsius-fok volt – jelentette a CCTV kínai állami televízió.
Szerző(k): L. K.Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Sencsen (Shenzhen) városából Budapestre pénteken, a Hainan Airlines hetente kétszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
Szerző(k): L. K.Csökkenő kínai bevételekről számolt be az Apple. A világ legértékesebb vállalata az őszre nagy dobást ígér: az MI-alkalmazásokkal felturbózott új iPhone-ok jókora lendületet adhatnak a globális eladásoknak.
Szerző(k): S. V.Az elmúlt három hónapban közel 30 százalékkal emelkedett a telefongyártó részvényeinek az értéke, bár a július rekordhoz képest már több mint 7 százalékot estek.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA hónap során 10 dollárral csökkent a Brent típus ára, jórészt a legnagyobb importőr szerény kereslete miatt. Az árat másfél éve egy stabil sáv határozza meg, az esés bőven ezen belül zajlott.
Szerző(k): Fellegi TamásA kínai webshop a jövőben úgy szeretné csökkenteni a kiszállításai időt, hogy a termékeit helyi raktárakba telepíti. Ez azonban a cég kínai beszállítóinak egyáltalán nem tetszik.
Szerző(k): Zádori BenceNoel Quinn, a HSBC tavasszal lemondott vezetője 3 milliárd dollárt fizet vissza a részvényeseknek, mivel a vártnál gyorsabban emelkedettek a hitelintézet bevételei.
Szerző(k): Gulyás ÁbelRendkívül lassan haladnak a banki tranzakciók Kína is Oroszország között, a jüanban végrehajtott átutalások 80 százalékát magyarázat nélkül visszautalják.
Szerző(k): Zádori Bence