kiberbiztonság

02.
20.
11:02
Felszámolták a Lockbit hackercsoportot, de megsemmisíteni nem tudták

Felszámolták a Lockbit hackercsoportot, de megsemmisíteni nem tudták

Az NCA, az FBI és az Europol nyomozóinak sikerült csapást mérniük a bűnözői csoportra, amely a világ legnagyobb vállalatait célozta meg tevékenységével.

Szerző(k): Economx
02.
20.
08:03
Bizalom nélkül nem derül fény rá, ha áldozattá válik egy kiskorú

Bizalom nélkül nem derül fény rá, ha áldozattá válik egy kiskorú

A szülők nélkül nem lehet a technológiai fejlődések hatásaitól megvédeni a gyerekeket, hiába léteznek erre megoldások, ennek ellenére minden érintettet meg kell ismertetni a lehetőségekkel, és tudatosítani kell, hogy sokszor a generációs különbségek miatt nem is látjuk a valós kockázatot – többek között erről beszélt az Economx podcastjában az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője. A hatóság a közvélemény számára leginkább a büntetései kapcsán ismert, ugyanakkor az ebből befolyó összeget kizárólag megelőzésre és edukációra költhetik.

Szerző(k): Magyar Márton
02.
17.
20:05
Megszűnhetnek a jelszavak, mindent letarol a biometrikus azonosítás

Megszűnhetnek a jelszavak, mindent letarol a biometrikus azonosítás

A Mastercard arra számít, hogy az új biometrikus hitelesítési szolgáltatásuknak köszönhetően a jövőben egyszerűbbé és biztonságosabbá válhat az internet, a jelszavak a múltba vesznek, és a korszerűbb technológiáknak adják át a helyüket.

Szerző(k): Gulyas Ábel
02.
14.
06:55
Újabb veszély leselkedik a teljesítőképessége határán lévő egészségügyre

Újabb veszély leselkedik a teljesítőképessége határán lévő egészségügyre

Az egészségügy a hekkerek által kedvelt szektor, tavaly az intézmények 3,5 százalékában észleltek incidenst, hangzott el egy konferencián. Egy-egy támadás során az adatszivárgás mellett a betegbiztonság is veszélynek van kitéve, műtétek, kezelések maradhatnak el.

Szerző(k): Koncsek Rita
02.
09.
21:37
Párizs 2024: para van a személyes adatok miatt

Párizs 2024: para van a személyes adatok miatt

Mennyire van biztonságos kezekben a világ egyik legnagyobb sporteseménye, ha a francia lakosság felének különösebb gond nélkül sikerül ellopni a személyes adatait?

Szerző(k): Kiffer Anna
02.
09.
20:35
Épp a legrosszabbkor égett be az Apple

Épp a legrosszabbkor égett be az Apple

Ráadásul pont ott, ahol a legjobban fáj neki.

Szerző(k): Zádori Bence
01.
26.
15:24
Együtt kell kezelnie a bankszektornak a hagyományos és az új kockázatokat

Együtt kell kezelnie a bankszektornak a hagyományos és az új kockázatokat

Az elmúlt két évben több nagy visszhangot kiváltó bankcsőd, vagy csődközeli helyzet borzolta a kedélyeket a világban, és Magyarországon is láttunk bedőlni egy bankot. Bankcsődök persze mindig is voltak, de a piacok most nagyon komolyan vették a továbbterjedés veszélyét, ezért is fordulhatott elő, hogy egy nem túl nagy amerikai bank csődje a forint árfolyamát is megmozgatta. Ez a kiemelt figyelem arra utal, hogy a pénzintézetek kockázata nő, ez pedig gondolkodásra készteti a banki kockázatkezelőket és a felügyeleteket szerte a világban – véli cikkében Szalai Péter, a KPMG pénzügyi kockázatkezelési tanácsadó csoportjának vezetője.

Szerző(k): Economx
01.
15.
06:04
Már nem csak az adatainkat akarják a kiberbűnözők

Már nem csak az adatainkat akarják a kiberbűnözők

Elszaporodhatnak az olyan kibertámadások, amelyek már nemcsak az adatokat, hanem a fizikai eszközöket, például intelligens kamerákat, érzékelőket vagy ipari vezérlőrendszereket is célba veszik, így konkrét fizikai károkat okozhatnak – mondta az Economxnak adott interjúban Renate Strazdina, a Microsoft régiós technológiai vezetője.

Szerző(k): Károly Gábor
01.
13.
05:26
Gátlástalan kriptotolvaj akadt horogra Ukrajnában

Gátlástalan kriptotolvaj akadt horogra Ukrajnában

Ukrajna Nemzeti Rendőrsége az Europol támogatásával letartóztatott egy olyan személyt, akiről úgy vélik, hogy egy kifinomult kriptobányászati rendszer mögött áll, amivel hatalmas károkat okozott.

Szerző(k): Horváth Tibor
01.
10.
19:14
Kedvezmény, születési dátumért? A legtitkosabb adatai is bűnözők kezében lehetnek

Kedvezmény, születési dátumért? A legtitkosabb adatai is bűnözők kezében lehetnek

A Sophos megbízásából készített adatvédelmi és kiberbiztonsági felmérésből kiderült, hogy tíz magyar közösségi média felhasználóból 8-an bizalmas információnak tartják a személyazonosítási és a bejelentkezési adataikat. Az 55 év feletti és a felsőfokú végzettségű felhasználók számára a legfontosabb az adatbiztonság. A magyarok fele megosztotta már a személyes adatait kedvezményes ajánlatokért cserébe.

Szerző(k): Gulyas Ábel