Kigyulladt egy mozdony a Keleti pályaudvaron. Négy másik mozdony is volt mellette, ezek közül az egyikre átterjedt a tűz. A tűzoltók már kivonultak a helyszínre.
Szerző(k): Z. B.A MÁV közlekedésében tavaly a Budapest-Záhony vasútvonalon akadt a legtöbb gond, a felújított győri szakasz a második helyre került; a legtöbbet késő tavalyi vonat kilenc és fél óra alatt ért Budapestről Ausztriába.
Szerző(k): T. E.Felsővezetékszakadás veszélyét elhárító, preventív munkálatokat végeznek a győri fővonalon, amelynek következtében átmenetileg változik az 1-es vasútvonal menetrendje.
Szerző(k): Hercsel AdélA vasútállomások tulajdonjoga a magyar államnál marad. A telket visszük be a vállalkozásokba, ahol nekünk 25 százalék bőven elég. Azzal fizetünk, hogy te újjáépíted nekünk a pályaudvart, és amit ott te keresel a magánbizniszedben, az a te pénzed, amit közösen keresünk, abból pedig a magyar állam is részesül – közölte Hajdú Péter tévéműsorában Lázár János.
Szerző(k): V. G.Vasárnap óta közlekednek az ukrán és a magyar főváros között.
Szerző(k): T. E.A kormány 2124-ig magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását, miközben a területek állami tulajdonban maradnak. A MÁV szerint további egyeztetések várhatók a koncepciók véglegesítéséről.
Szerző(k): T. E.Nagyjából egy órán keresztül állt a közlekedés a Keleti pályaudvar és Ferencváros között.
Szerző(k): Vermes ÁdámÚjabb videóval jelentkezett a MÁV vezérigazgatója. Hegyi Zsolt közölte, befejezték a Keleti Pályaudvaron az előrehozott munkálatokat, és még egy kicsivel többet is tudtak teljesíteni annál, mint amit terveztek.
Szerző(k): L. K.