Karácsonyi ünnepi kiadásokra százezer forintot terveznek költeni átlagosan a magyarok idén, ebből 47 500 forintot szánnak ajándékra - derül ki a Cofidis Hitelmonitor legfrissebb, negyedik negyedéves kutatásból.
Szerző(k): Szabó DánielMegjelent a hagyományosan a brit karácsonyi vásárlási őrület kezdetét hagyományosan jelző reklámklip a John Lewis áruházlánctól. A film a körülmények függvényében jellemzően a cukiság vagy a szociális érzékenység körül forog, ezúttal nem meglepő módon az utóbbi a téma - persze, nem hiányzik belőle a cukiság sem.
Szerző(k): Molnár CsabaAz elmúlt években a kereskedők és a vásárlók körében is tombolt a Black Friday-láz. Sokan kivárják az akciós időszakot a szükséges elektronikai eszközök megvásárlásával, és jellemző az is, hogy a karácsonyi ajándékokat is ekkor, alacsonyabb áron igyekeznek beszerezni a vásárlók. Ebben az évben egy tavasszal elfogadott szabályozás alapján a vásárlók átverésére is kisebbek az esélyek, mint korábban voltak.
Szerző(k): Molnár CsabaNem a szokásos meghitt-csilingelős hangulatot hozza a Tesco idei karácsonyi reklámja, a kiskereskedelmi lánc ezúttal inkább arra koncentrált, hogy hangsúlyozza, a megélhetési nehézségek ellenére is lehet teljes az ünnep.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVajon milyen lesz az idei karácsony figyelembe véve a gazdasági válságot, az inflációt és a komor háborús hangulatot? Ezt találgatják a szakemberek, és van akinek mintha kissé meglepő lenne a tippje erre.
Szerző(k): Komócsin SándorSzemben az elmúlt évekkel idén nem a Fővárosi Önkormányzat rendezi a Vörösmarty téren a karácsonyi vásárt, hanem az V. kerületi önkormányzat. Korábban és most is egy-egy rendezvényszervező cég működik közre a szervezésben, ám kérdések merülnek fel a bérleti és a közterület-használati díj közötti nagy különbséggel kapcsolatban, ami komoly hatást gyakorolhat a vásári termékek árára is.
Szerző(k): EconomxA festményektől a szobrokig, a bútoroktól a műszaki cikkekig használt termékek tízezrei lesznek elérhetők a Vatera első Green Friday projekjén, amelyen nem csupán az akciós, hanem az alkuképes termékek és 1 forintról induló minimálár nélküli aukciók is helyet kapnak.
Szerző(k): Molnár CsabaCsak a használt, felújított árukat támogatja majd aktív promócióval az eBay az idei Black Friday alkalmával. Céljuk, hogy fenntarthatóbb, megfontoltabb mederbe tereljék a karácsonyi vásárlási rohamot, amelynek egyfajta nyitánya a november végi akciós nap.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn