jég

11.
13.
12:35
Jégpálya épül Győrben

Jégpálya épül Győrben

Nettó egymilliárd forintból építenek új, télen-nyáron használható műjégpályát Győrben, amelynek alapkövét hétfőn tették le a már meglévő, sátorral fedett műjégpálya mellett.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
20.
20:14
Így védekeznek a jégkár ellen

Így védekeznek a jégkár ellen

Jövő év májusától működik majd az országos jégkár-mérséklő rendszer, amelynek következtében több tízmilliárd forint megtakarítás érhető el évente csak a mezőgazdaságban - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Karcagon.

Szerző(k): Szepesi Anita
09.
05.
16:09
Iszonyatos jégolvadás jöhet Európában - már látszanak a jelei

Iszonyatos jégolvadás jöhet Európában - már látszanak a jelei

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint 2100-ra négy százalékára csökkenhet az Alpok évszázad elején mért jégterülete. A legtöbb jég az Alaszkai-öbölből, az északi-sarkvidék kanadai részéről, illetve a grönlandi és az antarktiszi jégtakaróból tűnik el. A saját területükhöz mért legnagyobb veszteség az Alpokban és az Andokban tapasztalható. Az olvadás a vízellátást és a folyók élővilágát is veszélyezteti – írja az Index, az MTI-re hivatkozva.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
28.
08:15
Meglepő indok miatt érkezett a bírság

Meglepő indok miatt érkezett a bírság

Jegesmedve megzavarásáért mintegy 12 ezer norvég koronás (393 ezer forint) büntetést szabtak ki egy idegenvezetőre a Spitzbergákon.

Szerző(k): Domokos László
08.
09.
14:58
Rossz hírt kaptak a borkedvelők

Rossz hírt kaptak a borkedvelők

Több száz hektáron esett jégkár miatt a tavalyinál kisebb szőlőtermést várnak a szekszárdi borvidéken, a nem károsodott területeken ugyanakkor jó minőségű szőlőt szüretelhetnek a termelők.

Szerző(k): Szepesi Anita
07.
23.
07:45
Klímamenekültek tízmilliói indulhatnak útnak

Klímamenekültek tízmilliói indulhatnak útnak

Egyre instabilabbá válik az Antarktiszi jégpáncél. Múlt héten például egy több mint ezermilliárd tonna tömegű jégtömb vált le az antarktiszi Larsen C jégszelfről, a globális klímaváltozás újabb bizonyítékaként. A folyamat közvetetten emeli a tengerek vízszintjét, ami 2050-ig 100 millióval növelheti a klímamenekültek számát - írja a hvg.hu.

Szerző(k): Szepesi Anita
07.
10.
22:02
Éjszaka érkezik a vihar, helyenként jég is eshet

Éjszaka érkezik a vihar, helyenként jég is eshet

Több dunántúli járásra másodfokú riasztást adtak ki a heves zivatarok veszélye miatt hétfő este. Az érintett területeken a következő órákban olyan zivatarok lehetnek, amelyeket károkozó szél, nagyméretű jég kísérhet.

Szerző(k): Domokos Erika
06.
23.
07:43
Viharos szél, jég, zivatar - riasztást adtak ki

Viharos szél, jég, zivatar - riasztást adtak ki

Több megye több járására és a fővárosra másodfokú riasztást adtak ki a heves zivatarok veszélye miatt péntek reggel. Az érintett területeken a következő órákban olyan heves zivatarok várhatók, amelyeket károkozó szél és akár nagyobb méretű jég is kísérhet.

Szerző(k): Papp Zsolt
05.
15.
12:56
Letarolta a mátrai borvidéket a jégeső

Letarolta a mátrai borvidéket a jégeső

Az előzetes becsléseket jóval meghaladó, a háromszázmillió forintot bizonyosan elérő kár keletkezett a mátrai borvidék termésében a szombati jégeső következtében - mondta Nyilas János, a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke az MTI-nek.

Szerző(k): Domokos László