Miközben tovább folynak a lengyel ellenzék demonstrációi a kormány ellen a sajtószabadság korlátozásával kapcsolatos tervezett intézkedések miatt, szakértők azt találgatják, hogy a kormánypárt szándékosan provokálta ki a \"balhét\". Kérdés: mi oka lehetett erre?
Szerző(k): Barabás JúliaSajátos elképzeléssel állt elő Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt feje azzal kapcsolatban, miért romlottak az ország gazdasági mutatói pártja bő egy évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta. Valakik fúrják az ország új vezetését.
Szerző(k): Barabás JúliaNyíltan lemásolná az Orbán-kormány 2010 óta folytatott politikáját Lengyelországban Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó párt elnöke, az ország de facto vezetője - derült ki a nemzetközi sajtóorgánumoknak adott közös interjújából.
Szerző(k): Barabás JúliaJaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke kijelentette, hogy pártja tovább akarja szigorítani az ország abortusztörvényét, és megtiltaná a terhesség megszakítását a súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő vagy életképtelen magzatok esetében is.
Szerző(k): MTILengyelországban nem a kormányfő vagy a pénzügyminiszter számol be a kormány gazdaságpolitikai tetteiről, hanem Jaroszlav Kaczynski, a kormánypárt elnöke. Látva mit terveznek, érthető miért ragadta magához a szót.
Szerző(k): Barabás JúliaEddig nem hallott durva stílusban utasította el egy cseh tisztviselő a visegrádi négyek együttműködését a Financial Timesnak nyilatkozva. Valójában kettő plusz kettes országcsoportról beszélhetünk, amelynek egyre halványabb a közös EU-s érdekérvényesítő képessége.
Szerző(k): EconomxFigyelmeztetésben részesítette Orbán Viktor magyar kormányfőt és Jaroslav Kaczynski lengyel pártvezért a Financial Times. Az üzleti lap szerint vissza kellene venniük az EU politikai kultúrájával szembeni hevületükből.
Szerző(k): EconomxOrbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke meghívására kedden látogatást tett Magyarországon Jaroslaw Kaczynski, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke (a képen balra) - jelentette be Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Szerző(k): MTI