Nem lesznek elérhetők a Facebook és az Instagram hírei Kanadában – közölte a két cég anyavállalata, a Meta.
Szerző(k): Varga CsengeAz újdonság a kommentszekcióban lesz elérhető.
Szerző(k): EconomxElon Musk minden lépésével a Twitterből származó veszteségeket próbálja csökkenteni – mondta Dávid Ádám közösségimédia-szakértő a Napi.hu videó podcastjában. A Kiszervezett Marketing Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy a Tesla-vezér minden erejével azon dolgozik, hogy nyereségessé, de legalább nullszaldóssá tudja tenni a Twittert, amelybe végül kényszerből szállt be. Szerinte a válság hatására a cégek egyértelműen kevesebbet fordítanak közösségimédia-marketingre, így csökken a hirdetési felületek ára.
Szerző(k): Gáll CsongorMentálisan kifejezetten romboló hatású a közösségi média használata az úgynevezett Z generáció – vagyis az 1990-es évek második fele és a 2010-es évek első fele között született fiatalok – számára egy új tanulmány szerint - írta a The Guardian című brit lap pénteken.
Szerző(k): EconomxMár a 2010-es évek elején megjelentek az első influenszerek, akik fizetett hirdetéseket tettek ki a közösségi oldalakra csak, akkor még annyira gyerekcipőben járt a közösségimédia-marketingnek ez a területe, hogy szabályozás sem volt rá – hívta fel a figyelmet a Social Guru influenszer és marketing ügynökség vezetője a Napi.hu videó podcastjában. Szabó András „Csuti” hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben exponenciálisan növekedett az iparág, amiben dolgoznak, és ma már egyetlen márka sem engedheti meg magának, hogy a reklámstratégiájának ne legyen része egy influenszer-kampány, amiben egy, de sok esetben több személy képviseli a céget.
Szerző(k): Gáll CsongorEgy felmérés alapján minden hatodik tinédzser korú küldött már magáról erotikus fotót chaten, és majdnem minden második fiatal kapott is ilyen képet. Pedig egyébként a fiatalok szívesen titkolóznak az interneten és bújnak privát profilok mögé.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA Deloitte előrejelzése szerint 2023-ra világszerte 5 milliárdra nő azoknak a felhasználóknak a száma, akik ezeken a felületeken vásárolnak. Ezek a véleményvezérek nemcsak inspirálják, hanem irdatlan mértékű vásárlásra is buzdítják az egyre nagyobb vásárlóerővel bíró Z-generációt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA technológiai vállalatok hóbortjai tönkreteszik az online felhasználói élményt, ám ez a Szilícium-völgyben senkit sem érdekel. Vajon miért rohannak boldogan a vesztükbe az olyan neves cégek mint a Meta, a Google és a Microsoft?
Szerző(k): Fogarasi Kitti