A Krím után a megszállt és földdel egyenlővé tett Mariupolba tett meglepetés-látogatást Vlagyimir Putyin orosz elnök. Moszkva közben bejelentette, hogy intézkedni fog az elmaradozó bérek miatt.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt tíz évben közel 500 honfitársunk halt meg Budapest útjain. Az áldozatok több mint fele a legvédtelenebb úthasználók közül került ki, közülük sokan idősek vagy gyerekek, gyalog, vagy kerékpárral közlekedők. A sérüléssel járó esetek 90 százalékát járművezetők okozzák.
Szerző(k): Horváth TiborMeglehetősen homályosak még mindig a kedd éjszakai görögországi vasúti baleset körülményei, a kormány független vizsgálatot rendelt el az ügy tisztázására, miközben Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök emberi hibáról beszélt. A közlekedési miniszter mellett a nemzeti vasúti társaság több vezetője is lemondott. Egy állomásfőnököt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádoltak meg, a vasúti szakszervezet azonban csütörtökön sztrájkkal nyomatékosítja álláspontját, miszerint a baleset oka az elhanyagolt hálózat volt.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA Saudi Vision 2030 projekt része a 170 kilométer hosszú város 500 méterrel a tengerszint felett, amely Rijad állítása szerint mintegy 460 ezer munkahelyet teremt, és a becslések szerint 48 milliárd dollárral növeli majd az ország GDP-jét. A The Line névre keresztelt 500 milliárd dolláros projekt első fejlesztése a Vörös-tenger északi partján található Neomban lesz.
Szerző(k): Horváth TiborMegszülettek az első becslések azzal kapcsolatban, mennyibe kerülhetnek majd a múlt heti törökországi földrengés következtében szükségessé vált újjáépítések. Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerint ezeknek a befejezéséhez egy év is elegendő lesz, a szakértők szerint azonban erre gyakorlatilag esély sincs. A török államfő vélhetően inkább már egyfajta kampányígéretként hangoztatja ezt, elemzők szerint az idei választásokon hosszú ideje először szorongathatja meg az ellenzék a kormányzó pártot.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennIsobel Coleman adminisztrátor helyettes kijevi látogatása során bejelentette, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) a General Electric (GE) által vásárolt mobil gázturbinás erőművet bocsátott az ukrán kormány rendelkezésére. A mobil erőművet a GE gázerőmű üzletága gyártotta az Egyesült Államokban, és összteljesítménye megközelítőleg 28 megawatt, ami legalább 100 000 háztartás áramellátásához elegendő.
Szerző(k): Horváth TiborAfrika valószínűleg Európa legfontosabb partnere lesz a megújuló energiaellátás növelésében és a zöld hidrogénre való átállásban - mondta Frans Timmermans, az az Európai Bizottság alelnöke az Euractivnak adott exkluzív interjújában Abu Dhabiban.
Szerző(k): EconomxÚtfejlesztésekről, az olcsó tömegközlekedésben rejlő lehetőségekről, valamint a pandémia és a háború gazdasági következményeiről is beszélt Lázár János a Vas Megyei Hírportálnak. Ez a választókerület egy jó helyzetben lévő térség az osztrák határ mellett, de nyilvánvaló, hogy itt is megvannak a problémák. Ezek közé tartozik Ausztria elszívó ereje, a munkaerő, a fiatalok elvándorlása.
Szerző(k): Horváth Tibor