Megkezdődött kedden a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távollétében a Zágráb megyei bíróságon - közölte a helyi sajtó.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElső fokon 2,5 év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Zágráb megyei bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori elnökét háborús nyerészkedésért - írta a horvát közszolgálati televízióra hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHorvátország a Mol-INA-ügyben csak a két döntőbírósági perben 10 millió dollárt fizetett az amerikai Squire Patton Boggs cégnek lobbizásért - írta a Vecernji List című, legolvasottabb horvát napilap vasárnapi számában, amelyben több oldalon keresztül elemzi a különböző levelezéseket a horvát kormány, egyéb intézmények és az amerikai lobbicég között.
Szerző(k): Szabó DánielAz előkészítő szakasszal megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen csütörtökön a Zágráb megyei bíróságon - közölte a helyi sajtó. A rendes tárgyalás október 23-án kezdődik.
Szerző(k): Szász PéterSajnálom, hogy a Mol-INA-ügy beárnyékolja Horvátország és Magyarország együttműködését, amely kiváló is lehetne - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában Dubrovnikban, amelyet a csatorna az esti híradójában ismertetett.
Szerző(k): Domokos ErikaAz INA horvát olajipari vállalatnak harmadszor vonta meg az illetékes horvát minisztérium a Sava koncessziós területre a kutatási engedélyét - közölte az INA pénteken, majd hozzátette: lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megvédjék érdekeiket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz INA horvát olajipari vállalat 2018 első hat hónapjában 13 százalékkal, 9,5 milliárd kunára (418,5 milliárd forint) növelte bevételét, ugyanakkor a nettó nyereség egyszeri tételek nélkül 12 százalékkal csökkent, 533 millió kunára (23,3 milliárd forint) 2017-hez képest.
Szerző(k): Domokos LászlóA Hernádi Zsolt kiadatására vonatkozó uniós bírósági döntés tiszteletben tartására szólította fel Magyarországot csütörtökön Drazen Bosnjakovic horvát igazságügy miniszter.
Szerző(k): K. Kiss Gergely