Kedden kezdődik és négy napon át tart a 48. Világgazdasági Fórum a svájci Davosban, ahol számos állam- és kormányfő mellett a gazdaság és a pénzügyi élet kiemelkedő képviselői vesznek részt.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMinimális többséggel jóváhagyta a görög parlament a jövő évi költségvetést, az utolsót, amelyet a válságellenes program keretében kellett kialakítani - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaUkrajna nem teljesítette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelmegállapodásban vállalt több kötelezettségét sem - ismerte el Jakov Szmolij, az ukrán jegybank ideiglenesen kinevezett vezetője pénteken egy kijevi üzletemberfórumon.
Szerző(k): Domokos LászlóA Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolta Kínának, hogy inkább a pénzügyi stabilitásra figyeljen, semmint a fejlesztési célokra, miután a regionális növekedési célszámok elérése és a munkahelyek tömeges megszűnésének elkerülése az adósságállomány jelentős növekedéséhez vezetett, különösen a helyi kormányzatok szintjén.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA gazdasági és pénzügyi csőd szélén álló Venezuela elnöke bejelentette, hogy az ország saját kriptovalutát vezet be, hogy ezzel is felvegye a harcot az Egyesül Államok által irányított pénzügyi "blokáddal" szemben - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaPortugália a kamattörlesztés megtakarítása érdekében lejárat előtt visszafizet egy 2,78 milliárd eurós hitelrészletet a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) - jelentette be az ország pénzügyminisztériuma pénteken.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAzután, hogy régiónk országai ígéretes javulást produkáltak az elmúlt 25 évben, több helyen visszalépés történt, egyebek mellett olyan területeken is, mint az igazságügyi rendszerek reformja. Miután ennek a gazdaságra is komoly hatása van, az IMF egy külön fejezetben foglalkozik a témával a legfrissebb regionális elemzésében, melyből kiderül az is, hogy Magyarországnak mely területeken kellene lépni.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna"Részleges csőd" kategóriába sorolta Venezuela adósi besorolását a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna