Németországban a külföldi hírszerző szolgálat (BND) baráti országok ellen is kémkedett csütörtöki sajtójelentések szerint.
Szerző(k): InforádióAz Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjainak meg kellene osztaniuk Moszkvával az Iszlám Állam (IÁ) szíriai állásainak helyzetére vonatkozó hírszerzési információikat - jelentette ki kedden Anatolij Antonov orosz védelmiminiszter-helyettes.
Szerző(k): InforádióAz Információs Hivatalnál már lezajlott az átszervezés, az elhárításért felelős Alkotmányvédelmi Hivatalban viszont most kezdőnek a nagy átszervezések. A hírszerzést felügyelő Lázár János felsorolta, ki van épp Magyarország ellen.
Szerző(k): Papp ZsoltA jelenlegi nemzetbiztonsági környezetben erős hírszerzésre van szüksége Magyarországnak - fogalmazott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtti meghallgatásán. Átszervezés és létszámnövelés szükséges.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Fehér Ház tavaly nem tartotta elég megalapozottnak a brit hírszerzés arról szerzett értesülését, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Szíriában hol őrzi a túszait, csaknem egy hónapot késlekedett a mentőakcióval, de addigra már késő volt - állította csütörtökön brit és amerikai tisztségviselőkre hivatkozva a The Daily Beast online magazin.
Szerző(k): MTIA német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) több ezer munkatársának valódi nevét és fedőnevét tartalmazó lista juthatott el egy feltételezett kettős ügynök révén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA).
Szerző(k): InforádióA terrorizmus elleni védelem erősítése céljából fokozni kell a titkosszolgálatok együttműködését és a biztonsági szempontból lényeges adatok cseréjét - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton Hamburgban.
Szerző(k): MTIKína és \"talán még egy vagy két ország\" képes lenne kibernetikai úton lekapcsolni az Egyesült Államok elektromos hálózatát vagy valamelyik más, alapvető fontosságú infrastruktúráját - jelentette ki csütörtöki kongresszusi meghallgatásán Michael Rogers tengernagy, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Pentagon kibernetikai parancsnokságának vezetője.
Szerző(k): MTI