háború

11.
30.
10:44
Oroszország borzalmas bűnei nem maradnak büntetlenül

Oroszország borzalmas bűnei nem maradnak büntetlenül

Az Európai Bizottság különleges bíróság felállítását kezdeményezi az ENSZ támogatásával, hogy kivizsgálják és büntetőeljárás alá vonják az ukrajnai háborúért és a háborúban elkövetett bűncselekményekért felelős embereket – közölte szerdán Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke.

Szerző(k): Gáll Anna
11.
29.
19:04

G7 csoport: felelősségre kell vonni az ukrajnai háborús bűncselekmények elkövetőit

Fel kell tárni az Oroszország Ukrajna elleni háborújában elkövetett háborús bűncselekményeket, és felelősségre kell vonni az elkövetőket, a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport tagjai ezért megerősítik az egymás közti igazságügyi együttműködést és az ukrajnai szervek támogatását - közölték kedden Berlinben.

Szerző(k): Németh Tamás
11.
29.
09:31
Eltűnhet a Twitter az App Store-ból

Eltűnhet a Twitter az App Store-ból

Elon Musk nekiment az Apple-nek, miután a cég hétfőn egy Twitter-bejegyzésben azzal fenyegetőzött, hogy kitiltja a közösségi médiaplatformot az alkalmazásboltjából – mindezt anélkül, hogy az Apple indokolta volna a döntést.

Szerző(k): Gáll Anna
11.
29.
08:00

Újabb éttermeket kebelez be az oroszországi kamu-McDonald's

Folytatja terjeszkedését az orosz Vkuszno i tocska étteremlánc, amelyet egy az egyben az országból kivonuló McDonalds's brandjét lenyúlva hoztak létre.

Szerző(k): Bereznay István
11.
28.
10:01
Vécépapír helyett gyertyákat halmoznak a németek

Vécépapír helyett gyertyákat halmoznak a németek

A németek idén karácsonykor a nyílt lángok melegében keresnek vigaszt, az ünnepek alatt – az energiaválság szellemében – egyre többen halmozzák fel a gyertyákat.

Szerző(k): Gáll Anna
11.
27.
13:50

Észt miniszter: van még erő az oroszokban

Hanno Pevkur észt védelmi miniszter szerint Oroszország nem gyengült meg kritikus mértékben az ukrajnai háború első kilenc hónapja során.

Szerző(k): Németh Tamás
11.
27.
09:20
Putyin nem áll le az országépítéssel, százezrek néznek szembe a sötétséggel

Putyin nem áll le az országépítéssel, százezrek néznek szembe a sötétséggel

Még mindig rengetegen vannak áram és gáz nélkül a háború sújtotta Ukrajnában, miközben egyre zordabb az időjárás. Kijevben és más városokban minimálisan napi négy órányi áramszolgáltatást biztosítanak az emberek számára, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök takarékosságra szólította fel a lakosságot. Egy Kijevben élő magyar férfi a Napi.hu-nak szörnyű körülményekről beszélt. Hírszerzési jelentések szerint a téli időjárás sem lassítja az offenzívát, bár kérdéses, hogy mennyire tudnak újrarendeződni az orosz és ukrán csapatok a kelet-ukrajnai térségben lezajlott heves harcokat követően. Közben Vlagyimir Putyin arról beszélt, nem hátrálnak meg az "országépítésben".

Szerző(k): Németh Tamás
11.
25.
21:46
Baráti tűz: USA-EU viták a háború árnyékában

Baráti tűz: USA-EU viták a háború árnyékában

Európa azzal vádolja az USA-t, hogy különösen nagy hasznot húz a háborúból. Az EU tisztségviselői Joe Bident támadják az egekbe szökő gázárak, a fegyverüzletek és a kereskedelmi viták feléledése miatt. Attól tartanak, hogy a nyugati egység esetleges megbomlása Moszkvának kedvez.

Szerző(k): Economx
11.
25.
12:00
Ezek az országok dörzsölik a tenyerüket Putyin mozgósítása után

Ezek az országok dörzsölik a tenyerüket Putyin mozgósítása után

Grúzia, Örményország és Törökország gazdasága is fellendült idén az orosz-ukrán háború hatásaként.

Szerző(k): Gáll Anna