A következő öt évben több mint ötezer új munkahelyet hoz létre Európában a kínai Huawei - idézi a vállalat képviselőit a kínai sajtó.
Szerző(k): MTI-EcoÚj okostelefonnal és egy táblagéppel bővül a Huawei magyarországi kínálata.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a Huawei Technologies Hungary képviselői szerdán szándéknyilatkozatot írtak alá Pekingben a kínai multinacionális vállalat további magyarországi bővítési terveiről, ennek keretében egy szoftveralkalmazás- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozó Innovációs Központ létesítéséről - tájékoztatott szerdán közleményben a Huawei Technologies Hungary Kft.
Szerző(k): MTI-EcoTavaly először lépte át az okostelefonok értékesítési száma az egymilliárdot - tartalmazza az International Data Corporation (IDC) informatikai piackutató vállalat kedden ismertetett tanulmánya.
Szerző(k): MTI-EcoOrbán Viktor miniszterelnök szerint ma csak az nem üzletel Kínával és kínai vállalatokkal, aki \"szándékosan becsukja a szemét\". A kormányfő ezt a Huawei kínai távközlési cég regionális logisztikai központjának átadóján mondta kedden, a Pest megyei Biatorbágyon.
Szerző(k): MTITörténetében először veszteséget jelentett a HTC mobiltelefongyártó. Elemzők már azt találgatják, hogy a céget felvásárolja-e egy pénzes vevő a szebb közös jövő reményében.
Szerző(k): EconomxBővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI-EcoA kínai Huawei megduplázza logisztikai bázisának alapterületét, s a termelést is fokozatosan emeli, s a dolgozók száma pedig eléri a háromezret.
Szerző(k):