Sokba kerül a szuverenitásunk védelme is. Ugyanis Orbán Viktor arra szólította fel Varga Mihályt, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal számára 1,6 milliárd forintot utaljon át.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaNemcsak óriási pénzek, a turizmust biztosító rendőrök, és maga az államelnök, hanem katonák is érkezhetnek hazánkba Kínából. Utóbbiak esetében az Egyesült Államok már régóta aggódik, de eddig csak Ázsiában jelentek meg az új Selyemút mentén.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA magyar légierő legtapasztaltabb pilótáinak átlagosan két-három millió forintra emelkedhet az illetménye a honvédelmi tárca szombati közleménye szerint.
Szerző(k): K. G.A Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is szükségessé teszik, hogy tovább növeljék a katonák megbecsülését, átlagosan 11 százalékkal kapnak majd több fizetést.
Szerző(k): Horváth TiborA kormány kitart az álláspontja mellett.
Szerző(k): T. E.Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Economxon és az Indexen megjelent interjúban több részletet is közölt a Magyar Honvédség csádi missziójáról, így nekünk árulta el azt is, hogy a magyar miniszterelnök fia, Orbán Gáspár százados is részt vesz a küldetésben. De vajon mekkora kockázatot jelent a misszióra, illetve saját magára is a magyar kormányfő gyermekének jelenléte egy katonai műveletben?
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMennyire veszélyes a helyzet Ukrajnában? Mit keresnek a magyar csapatok Csádban? Milyen fejlesztésekkel védi hazánkat a Magyar Honvédség? Hol szolgál Orbán Gáspár százados? Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adott interjút az Economxnak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMíg a katonák és a honvédelmi dolgozók akár 400 ezer vagy 750 ezer forintos teljesítményjuttatást kaptak év végén, addig a rendvédelmi dolgozóknak a szakszervezetek szerint nem jutott semmi.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraJanuár elsejétől ismét emelkedik a magyar katonák illetménye.
Szerző(k): Economx