2024-ben is emelkedik a katonák bére  - közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-vel.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az illetményemelés ezúttal 11 százalékot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben, de állománykategóriánként eltérő lehet. 

A tárca közleményében a miniszter emlékeztetett: a kormány kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot 2022-ben, ez két lépcsőben - először a 2022 szeptemberétől, majd 2024 januárjától - biztosítja a magyar katonák béremelését.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a Magyar Honvédség feladatai az elmúlt évben megnövekedtek: az orosz-ukrán, valamint az izraeli-palesztin konfliktus, és az Európát sújtó migrációs hullám is indokolttá tette a magyar katonák készenlétfokozásának fenntartását.

Ezek és a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is indokolják, hogy tovább növeljük a katonák megbecsülését

- tette hozzá a tárcavezető.

Az emelés első üteme 2022 szeptemberében valósult meg, annak mértéke átlagosan 26,4 százalék volt.

2024. január 1-jétől, a következő ütemben, átlagosan 11 százalékkal nő a katonák bére:

 

  • a legénységnél átlagosan 12 százalékos, 
  • az altiszti állomány esetében átlagosan 11 százalékos,
  • a tisztek esetében átlagosan 10 százalékos lesz az illetményfejlesztés.

 

Az illetményfejlesztésre az önkéntes tartalékos katonák és a tisztjelöltek is jogosultak - áll a közleményben.