BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
08.
11.
23:59

Infláció felett nőhetnek a hatósági árak

A korábbinál kedvezőtlenebb nemzetközi makrogazdasági környezetnek, valamint az elmúlt két évben a belső fogyasztás serkentésére hozott kormányzati intézkedések „mellékhatásainak” tudja be a Pénzügyminisztérium (PM) által elkészített középtávú gazdaságpolitikai program, hogy a gazdaság növekedése, illetve az államháztartás hiányának csökkenése elmarad a korábbi prognózisoktól. A következő évi gazdasági folyamatokban kulcsfontosságúvá váló bérpolitika a jelek szerint teljesíti a munkavállalói érdekképviseletek elvárásait, jelesül a legalább a bruttó hazai termék (GDP) növekedésével megegyező reálbér-emelkedést. A hatósági áras körben jövőre átlagosan az inflációt meghaladó, 8 százalék körüli tarifaemelésre lehet számítani.

Szerző(k):
Baka Zoltán
04.
08.
23:59

A közlekedéspolitikai koncepciónak kell rendeznie a finanszírozást

A távolsági közúti személyszállítást végző Volán-társaságok az idén 6,8 százalékkal, a vasúttársaságok pedig 6 százalékkal emelhették tarifáikat, ám a cégek ennél nagyobb emelésre tettek javaslatot, részben annak alapján, hogy 2000-ben a tervezettnél jelentősebben emelkedett az infláció. A kormányzat azonban a társaságok számára csak a tervezett inflációval megegyező mértékű díjemelést engedélyezett és szinte bizonyos, hogy ebben az évben már nem változtat a hatósági árakon.

Szerző(k):
Diószegi József
04.
03.
06:59

A gyógyszerárak a tervezett 2,8 százaléknál nagyobb mértékben nőnek jövőre

A Pénzügyminisztérium módosított inflációs prognózisa miatt felülvizsgálatra szorulnak a közszféra bérei, a nyugdíjak, illetve az idei hatósági árak. A pénzügyminiszter szerint a vártnál gyorsabban növekvő közalkalmazotti béreknél nem lesz szükség évközi emelésre. A nyugdíjaknál elképzelhetőnek tartja a kiegészítést, habár a parlament által elfogadott 10,3 százalékos idei nyugdíjemelés még a magasabb inflációra is tartalmaz fedezetet. Az már biztos, hogy jövőre a tervezett 2,8 százaléknál nagyobb mértékű lesz a gyógyszeráremelés. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.

Szerző(k):
Economx
04.
02.
23:59

A PM a nyugdíjakat emelné, a közszféra béreit nem

A Pénzügyminisztérium (PM) módosított inflációs prognózisa miatt felülvizsgálatra szorulnak a közszféra bérei, a nyugdíjak, illetve az idei hatósági árak. A pénzügyminiszter szerint a vártnál gyorsabban növekvő közalkalmazotti béreknél nem lesz szükség évközi emelésre. A nyugdíjaknál elképzelhetőnek tartja a kiegészítést, habár a parlament által elfogadott 10,3 százalékos idei nyugdíjemelés még a magasabb inflációra is tartalmaz fedezetet. Az már biztos, hogy jövőre a tervezett 2,8 százaléknál nagyobb mértékű lesz a gyógyszeráremelés.

Szerző(k):
Baka Zoltán