Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest - ismertette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a friss adatokat.
Szerző(k): Domokos ErikaJövő márciusra fejeződik be az ország legnagyobb almatermesztési létesítményének építése Újfehértón - mondta az MTI szerint agrárminiszter a 9,6 milliárd forint értékű beruházás bokrétaavató ünnepségén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban szombaton.
Szerző(k): Domokos ErikaBár a magyarok többsége, tízből kilencen szoktak zöldséget enni, de naponta csak ötből egy vásárlóra igaz ez a Délkertész friss kutatása szerint. Kiderül belőle az is, hogy inkább nagyobb boltláncokba mennek a vevők zöldségért.
Szerző(k): Csernátony CsabaIdén is rendkívüli mértékben emelkedett a bodza felvásárlási ára. A nyugaton egzotikusnak számító, gyógyhatásai miatt népszerű növény rendkívüli keresletnövekedése a koronavírus-járványhoz köthető, a kiugró drágulásának azonban ennél összetettebb okai vannak. Magyarország ráadásul bodza-nagyhatalom: a világ össztermelésének mintegy kétharmadát az országunk adja.
Szerző(k): Kónya ÁdámKínában kismértékű koronavírus pozitivitást mutató importált sertéshúst és gyümölcsöket találtak - adta hírül Dobson Szabolcs gyógyszerész, a koronavírusról szóló publikációkat megosztó Facebook-oldalán.
Szerző(k): Domokos ErikaJanuártól Franciaország betiltja a műanyag csomagolás használatát mintegy 30 gyümölcs-és zöldségfélénél - jelentette be kedden a párizsi kormány.
Szerző(k): Tér DiánaViszonylag igénytelen, ám különleges növényekkel, vad gyümölcsökkel érdemes beültetni a hétvégi ház kertjét, és megéri szakítani azzal a bevett, ám indokolatlan gyakorlattal, amely szerint a telektulajdonosok élesen elválasztják egymástól a díszkertet és a konyhakertet - tanácsolja cikkében a Magyar Mezőgazdaság online kiadása.
Szerző(k): Szepesi AnitaEl lehet felejteni a filléres, de legalábbis bárki számára könnyen megfizethető gyümölcsöket, várhatóan nagyon emelkednek a gyümölcsök árai. Az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai már bőven mutatkoznak és a munkaerőhiány drámaian rontotta a gyümölcsültetvények jövedelmezőségét. A következő években termőterületekre jelentős csökkenésére, az intenzív ültetvények elterjedésére, és a gyümölcsárak további erőteljes növekedésére lehet számítani.
Szerző(k): Molnár Csaba