Az európai gazdaság a mostani előrejelzések szerint komolyan berobbanhat a járványt követően, azonban ez még bajokat is okozhat. Nőhet az infláció, emelkedhetnek a hozamok, s így bajba kerülhetnek a nagyobb mértékben eladósodott államok. Ennek első jeleként masszívan csökkenni kezdett a negatív hozamú kötvények globális állománya.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA tavalyi megtorpanás után idén ismét rekordösszegeket költhetnek el az amerikai és az európai tőzsdei cégek saját részvényeik visszavásárlására. Ezzel az elmúlt 10 év tőzsdei áremelkedését hajtó egyik legfontosabb erő térhet vissza a piacra.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Goldman Sachs elemzői szerint a környezetbarát technológiákra történő átállás jelentősen növelni fogja majd a réz iránti keresletet. A kitermelés erre nincs felkészülve, s durván drágulhat emiatt a színesfém.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA JP Morgan után a Goldman Sachs is jó hírt közölt a részvéenyeseivel: a vártnál is jóval nagyobb bevételt realizáltak, és a profit is nőtt - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsekély változással, vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon a negyedéves eredmény beszámolói szezon első jelentéseit megelőző kivárás keretében - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEddig hatalmasat bukhattak rövid idő alatt azok a befektetők, akik vettek a Deliveroo nevű cég részvényeiből a londoni kibocsátás során. Pedig ez lett volna Nagy-Britannia brexit utáni egyik minta-projektje.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNincs egyértelmű egyedüli győztese annak, hogy a brexit miatt egy csomó munkahely a pénzügyi szektorban átköltözött a kontinensre. E helyett Európában több város is egyszerre profitált a britek kiválásából. Ez még változhat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA tőzsdéken kezdik úgy látni, hogy a vírus enged a szorításon, a gazdaság beindulhat, és ez felpörgeti majd az inflációt. A kötvénybefektetőknek ez rossz hír, de a részvénypiacon lehet találni cégeket, akik nyerhetnek a pénzromláson.
Szerző(k): Lovas-Romváry András