Rekordmértékben emelkedett a globális földfelszíni hőmérséklet 2014 és 2016 között, csak ebben három évben több mint 25 százalékkal emelte meg a globális felmelegedés mértékét az 1900-as évek kezdete óta - számolták ki az Arizonai Egyetem kutatói.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA világ lakosságának nagy része legfeljebb egy vállrándítással reagál a globális felmelegedésre, mondván ő úgysem tehet semmit. Ez valóban így lenne?
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMár 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede atomtudós az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon - írja újonnan napvilágot látott dokumentumok alapján a The Guardian brit napilap honlapja.
Szerző(k): Domokos ErikaHarmincegy gleccserből huszonegynél tapasztalt visszahúzódást és mindössze egynél némi növekedést idén a norvégiai vízkészlet- és energiaügyi bizottság (NVE) szokásos évi felmérése - írja az Index.hu az MTI híre nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz eddigi adatok alapján a távozó, 2017-es esztendő lehet a legmelegebb év Oroszországban a meteorológiai mérések kezdete óta - jelentette ki Roman Vilfand, az Oroszországi Föderáció Hidrometeorológiai Kutatóközpontjának igazgatója vasárnap a TASZSZ hírügynökségnek.
Szerző(k): Szász PéterA globális felmelegedés miatt a sarkkörön túl egyre nagyobb területek olvadnak fel, a földől pedig több tízezer éve hibernálódott kórokozók kerülhetnek elő - írja a 444.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzinte biztos, hogy 2017 a három legforróbb év között volt azóta, hogy meteorológiai feljegyzések készülnek. Az elmúlt hónapok olyan keverékét hozták a szélsőséges időjárási jelenségeknek, amilyet korábban nem láttunk, de a következő években egyre többször tapasztalhatunk majd.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ember okozta globális felmelegedés számlájára írható szélsőséges hőség és szárazság világszerte növeli az erdőtüzek kockázatát - írja az Index.hu a Global Forest Watch jelentése nyomán.
Szerző(k): Szász Péter