A tavaly novemberben, Glasgowban megtartott ENSZ éghajlatváltozási konfereciája a 26. COP-esemény volt. E fórumok aktuális házigazdáira nem csak az előkészítésben, illetve a találkozók, tárgyalások, egyezménykötések lebonyolításában hárul fontos szerep, de a következő COP fórumig a vállalások végrehajtásának megkezdését is gyakorlatilag "szemmel kell tartaniuk". A napokban ez utóbbi ügyben jár Magyarországon a COP26 illetékese, aki a kormányzati politikusok mellett civilszervezetekkel, cégekkel - és deklaráltan: fiatalokkal - is találkozott. David Morant kérdeztük, aki a pontos titulusa szerint a Brit Külügy- és Fejlesztési Minisztérium klímavédelemért felelős, európai, közép-ázsiai, iráni és törökországi regionális nagykövete.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jövő év végén vagy 2024 elején megtörténhet a visszatérés az egyensúlyi növekedési pályára - hangzott el a Joint Venture Szövetség által szervezett XI. Makro Konferencián.
Szerző(k): Molnár CsabaA szakértők egy részének véleményét olvasva a középiskolai tanulmányok egyik alapismeretét idézi fel a globalizáció, amely hasonlóan az energiához nem vész el, csak átalakul. Igaz ugyan, hogy az áruk kereskedelmének és a fizikai munkahelyek kitelepítésének (a fejlett országokból a feltörekvőkbe) útját állhatja a politika, azonban a szolgáltatások nyújtásának globalizációja átveheti ezek helyét.
Szerző(k): Komócsin SándorHosszú és fájdalmas recesszió vár az amerikai és a globális gazdaságra, s az infláció tartósan velünk maradhat. Ezúttal is lesznek nagy csődök és pénzügyi válság, azonban ezúttal ez nem kirobbantója, hanem következménye lesz a gazdasági visszaesésnek - mondta Nouriel Roubini.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásCsúcsra pörög az infláció világszerte és ezen belül is kiemelkedő értékeket ér el a magyar pénzromlás üteme. A jegybankok kétségbeesett kamatemelésekkel igyekeznek felvenni a harcot, azonban van olyan vélemény, ami szerint ez csak tüneti kezelés és emiatt nem is lehet önmagában eredménye. A nagy gond, hogy az évtizedekig alacsony inflációt a globalizáció erősödése hajtotta, s ez a trend fordult meg az elmúlt években.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA davosi Világgazdasági Fórum rendezvényein az elmúlt évtizedekben a globalizáció volt a slágertéma, ám a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben elmaradt a konferencia, és mintha az átkozott kórokozó a világ elitjének kedvenc témáját is megfertőzte volna. Legalábbis látványosan meggyengült, sőt elindult vele szemben egy deglobalizációs folyamat. Kérdés, mit szólnak hozzá a fórum résztvevői.
Szerző(k): Komócsin SándorHiába a recesszió fenyegető réme, az amerikai cégek masszívan növelték az első negyedévben beruházásaikat. Ennek oka, hogy a beszállítói láncok akadozása miatt ténylegesen megkezdték ellátási láncaik lerövidítését, masszívan telepítik haza beszállítói kapacitásaikat. A deglobalizáció lehet az évtized meghatározó jelszava.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Benettonhoz hasonló divatmárkák egyre inkább elfordulnak a világméretű ellátási láncoktól és az ázsiai olcsó gyártási központoktól, ami a Covid-19 világjárvány maradandó örökségének bizonyulhat. A világ divatiparát most erősen megviseli a szállítmányozási piac túlterheltsége, az alapanyagárak emelkedése. Vagy hiány lesz a következő hónapokban a ruhaboltokban, vagy jelentős drágulás.
Szerző(k): Szabó Dániel