Silvio Berlusconitól végleg elbúcsúztak ugyan az olasz és nemzetközi vezetők, Olaszországban azonban tűzközelben továbbra is gyakran felmerülhet a Berlusconi név. A volt miniszterelnök legidősebb lánya például szoros kapcsolatban áll Giorgia Meloni kormányfővel, üzleti befolyásuk miatt pedig szintén jelentős marad a Berlusconi família szerepe az olasz gazdaságban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennSpanyolország, Franciaország és Olaszország is ringbe száll azért, hogy az újabb Tesla-gyárnak helyszínt adhasson. A cég tulaja, Elon Musk a hét végén látogatást tett Giorgia Meloni olasz kormányfőnél és Emmanuel Macron francia elnöknél is.
Szerző(k): Economx„Nemzeti bajnok” cégeket szeretne kiemelni Giorgia Meloni olasz kormányfő a gazdaság minden területén, egymilliárd eurós állami alapból finanszírozva ezen vállalatok tevékenységét. A stratégiai fontosságú cégek élére beültetett emberei pedig Olaszország élén is bebiztosíthatják a miniszterelnök helyét, ha a koalíciós partnerek is úgy akarják.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMegválasztották az olasz antimaffia-bizottság új elnökét, de nem mindenki örült a kinevezésnek. Az ellenzék kivonult, a sajtó pedig a frissen kinevezett Chiara Colosimo kapcsolati hálóját és jövedelmét kezdte el firtatni.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsTöbben is azzal vádolták meg az olasz állami műsorszolgáltatónál, a Rai-nál Giorgia Meloni jobboldali kormányát, hogy saját akarata szerint alakítja a csatornát. A vezérigazgató nemrég lemondott, mert nem asszisztált tovább az új műsorszerkesztéshez. Egyesek kímáletlen változásokat emlegetnek.
Szerző(k): Horváth TiborAz Egyesült Királyság újabb szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen, az orosz gyémántkereskedelem megszorongatásában pedig partner lehet a többi G7-ország is. Az ukrán érdekeket a hirosimai csúcstalálkozón Volodimir Zelenszkij elnök személyesen is képviselheti vasárnap. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pedig arról tájékoztatja kollégáit, hogy Róma lazítani szeretne kínai kapcsolatain a jövőben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA családalapítás Olaszországban titáni erőfeszítéssé válik, amelyet csak a tehetősebbek engedhetnek meg maguknak – figyelmeztetett Ferenc pápa. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök nemzeti vészhelyzetnek nevezte a népességfogyást, amin sürgősen változtatni kell.
Szerző(k): Horváth TiborAz olasz kormány sajtóinformációk szerint már belső egyeztetéseket folytat arról, miként közöljék úgy a kínai féllel, hogy nem szeretnék megújítani jövőre az Új Selyemút projektben való részvételüket, hogy közben a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok se sérüljenek jelentős mértékben. Magyarország azonban vélhetően nem követi ebben az ügyben sem a fontos szövetségesnek kikiáltott Giorgia Meloni vezette kabinetet.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn