A magyarok nagy része (78 százalék) fontosnak tartja az egészségmegőrzést, ugyanakkor a megkérdezettek csaknem felének csak akkor jut eszébe, hogy az egészségért tenni is kell, amikor már beteg – mutatják a Pilulka.hu reprezentatív felmérésének adatai.
Szerző(k): Horváth TiborElkezdődött az Európai Unió egyik legnehezebb vitája, amelynek tétje, hogy az új génszerkesztési technológiák (NGT), elsősorban az új növénynemesítési technológiák új, megengedőbb szabályozást kapnak-e a jövőben. Brüsszel júniusban mutatja be végső javaslatát, de az egyeztetések során Németország, Magyarország és Ciprus már bejelentette, nagyon szigorú feltételek mellett támogatnak bármilyen irányelv-módosítást.
Szerző(k): Nagy KristófIsmét felerősödhet a génmódosított növények (GMO) szabályozásával kapcsolatos vita az Európai Unióban. Az Európai Bíróság a közelmúltban meghozott ítélete és az új géntechnológiák (NGT) szabályozásának égető hiánya miatt nem húzható tovább a GMO-irányelv felülvizsgálata. A legnagyobb vita arról várható, hogy az új technológiával módosított szervezetek GMO-nak minősülnek-e.
Szerző(k): Nagy KristófJanuártól Svédország veszi át az Európai Unió soros elnökségét. Számos, a gazdákat és a fogyasztókat is érintő döntést kell meghoznia a svéd elnökségnek a következő fél évben. Ezek közé tartozik az élelmiszerpiacok stabilizálása, a növényvédő szerek korlátozása, az egységes élelmiszer-címkézés vagy a génszerkesztéssel kapcsolatos szabályok lazítása.
Szerző(k): Nagy KristófA környezeti hatások jelentősebben befolyásolhatják az akár érelzáródáshoz, vagy szívinfarktushoz vezető, nem meszes plakkok formálódását, mint a genetikai tényezők - derült ki egy koszorúér-betegségeket vizsgáló, 98 ikerpárt bevonó, Magyarországon végzett kutatásból.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy csíkpálfalvi állatorvos-vállalkozó egyedi állatfajták tenyésztésével foglalkozik nem is sikertelenül. Székely nyúlnak keresztelte az általa létrehozott hibridet, amely olyan népszerű, hogy már hamisítják is
Szerző(k): Komócsin SándorVilágszerte 190 millió nő szenved endometriózisban, mégis kevés kutatás foglalkozott eddig a betegséggel, még kevesebb gyógymód állt rendelkezésre. Most kutatóknak sikerült azonosítaniuk azt a gént, amely szerepet játszhat a kórkép kialakulásában, ezzel együtt pedig találtak egy ígéretes gyógyszerjelöltet is, ami segíthet a betegeken.
Szerző(k): Szabó Dániel