A Hős utcától a Rózsadombon túl, új területeken vezet be fizetős parkolást négy budapesti kerület. Olyan helyeken kell majd fizetni a parkolásért, amelyek egyelőre csak a Fővárosi Közlönyben jelentettek be. Több kerületben a lakók sérelmezik, hogy P+R-nek használják a házuk előtti részt, de van, ahol a Fővárosi Önkormányzat nem enged fizetős zónát létesíteni.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonÚjbuda önkormányzata idén több lépcsőben növeli a fizetős parkolási zónák méretét, de nem maradnak ingyenesek a fővárosi tulajdonú utak sem.
Szerző(k): Szász PéterA hétköznapi felhasználóknak ingyenes maradhat a Twitter, azonban a Tesla-vezér felvetette, hogy a tulajdonosváltást követően a cégektől és a kormányzati szereplőktől pénzt kérnek a platform használatáért.
Szerző(k): Nagy MartinAz Európai Parlament jóváhagyta az egynapos sztrádamatrica bevezetését az egész Európai Unióban. A módosítást javasló képviselők ezt azzal indokolték, hogy értelmetlen dolog egyhetes vagy akár havi matricát megvásároltatni az autósokkal akkor is, ha csak éppen átutazóban vannak, és például csak egy félórát használják az autópályát valamely országban - írja a Parameter.sk.
Szerző(k): Szász PéterA kormány idén fizetőssé tett több új utat, köztük az M4-es autópálya Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszát, ezzel együtt pedig bevezette a Jász-Nagykun-Szolnok megyei matricát. Ezt azonban a csütörtök este megjelent Magyar Közlöny szerint visszavonták.
Szerző(k): Szász Péter2022. január 1-től díjkötelessé válik több magyarországi autópálya-szakasz az e-matrica rendszerben. Ez érinti a motorkerékpárokat, a személyautókat, a 3,5 tonna alatti tehergépkocsikat, a buszokat és azok vontatmányai.
Szerző(k): Szász PéterElindult a jövő évi országos és megyei autópálya-matricák előértékesítése. A vignettákat a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) saját online értékesítési felületén, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél lehet megvásárolni. Az előre megváltott éves úthasználati jogosultságok 2022. január 1-jétől érvényesek - írja a hatóság.
Szerző(k): Szász PéterAzt ígéri a horvát közlekedési minisztérium államtitkára, hogy minden horvát autópályán be fogják vezetni az elektronikus útdíjfizetést és előbb-utóbb el fognak tűnni a fizetőkapuk.
Szerző(k): Szász Péter