finomító

11.
05.
07:22
Ekkorát tudott növekedni a Mol-csoport a harmadik negyedévben

Ekkorát tudott növekedni a Mol-csoport a harmadik negyedévben

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben, az előző év hasonló időszakában elért 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) után; az eredmény a makrogazdasági környezetnek és a vállalatcsoport erős belső teljesítményének köszönhető - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
04.
19.
19:07
Új eljárással hasznosul a használt sütőolaj

Új eljárással hasznosul a használt sütőolaj

A Mol nemrég jelentette be, hogy egy új biüzemanyag-gyártási eljárást fejlesztett ki, ennek lényege, hogy nem utólag keverik a biokomponenst a dízel üzemanyagba, hanem már a gyártás során, a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel. Így változatlan minőség mellett növelhető a biotartalom a dízel üzemanyagban többek között abból a használt sütőolajból, amelyet a lakosság ad le a Mol-kutakon. Egyebek mellett erről kérdeztük Huff Zsoltot, a Mol-csoport downstream termelési ügyvezető igazgatóját.

Szerző(k): Szász Péter
02.
21.
07:40
Az oroszok haveri alapon szórják a pénzt Szerbiában

Az oroszok haveri alapon szórják a pénzt Szerbiában

Orosz vevőre találhat egy régóta eladósorban lévő szerbiai olajfinomító, a befektetőnek valójában nem kell a cég, de a hagyományos orosz-szerb barátság jegyében megveheti.

Szerző(k): Barabás Júlia
07.
22.
20:03
Soha nem látott változás jön az üzemanyagok történetében fél év múlva

Soha nem látott változás jön az üzemanyagok történetében fél év múlva

Új szabvány lép életbe a tengeri hajók üzemanyagára vonatkozóan 2020 első napjától, ami szakértők szerint fenekestül forgatja fel a hajózást és az olajfinomítók tevékenységét, nem beszélve arról, hogy gigantikusan nagy kiadást okoz az ágazat vállalatainak.

Szerző(k): Komócsin Sándor
06.
30.
07:40
Nagy a baj, de széttárják a kezüket az oroszok

Nagy a baj, de széttárják a kezüket az oroszok

A Barátság kőolajvezeték, amelyen keresztül a kelet-közép-európai országok olajellátásának döntő része érkezik, még egy évig nem lesz teljesen működőképes az orosz olajszennyezés miatt. Az oroszok mossák kezeiket (és a vezetéküket).

Szerző(k): Barabás Júlia
06.
02.
09:08
Kiütötte az európai olajpiacot az orosz botrány

Kiütötte az európai olajpiacot az orosz botrány

Sokkal nagyobb kárt okoz a szennyezett orosz kőolaj, mint amilyet a szakértők vártak, gyakorlatilag az egész európai olajpiacot megrázzák a tartósan kieső olajszállítások és nem látni, hol van a rémtörténet vége.

Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás Júlia
05.
24.
07:31
Erősen fogyóban a magyar olajtartalék

Erősen fogyóban a magyar olajtartalék

Az orosz vezetékeken érkező szennyezett olaj helyett a stratégiai készlethez nyúltak. Szakértők vitatják, hogy a miniszteri döntés racionális és nemcsak a Mol profitját hivatott megóvni. Mások viszont azt állítják, mivel az olajtársaság finomítóit 63 százalékban a Barátság vezetékből látták el, az Adrián érkező szállítmányokat csak sokára lehetett volna felpörgetni a szükséges szintre.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
08.
21:12
Felhígítják a szennyezett olajat

Felhígítják a szennyezett olajat

Tározókban és tankerekben helyezik el a szennyezett orosz kőolajat, míg tiszta olajjal keverve a finomítók számára ismét feldolgozhatóvá válik - írja az MTI.

Szerző(k): Szász Péter
05.
06.
18:52
Nem enyhül az olajválság, hiába erőlködnek az oroszok

Nem enyhül az olajválság, hiába erőlködnek az oroszok

Hiába juttatott el szennyezésmentes olajat az orosz fél a Barátság vezeték fehéroroszországi végéhez, Minszk hivatalos álláspontja szerint nem tudni mikor indulhatnak újra az olajszállítások Európa felé, mert a szennyezett nyersanyag még a csőben van.

Szerző(k): Komócsin Sándor