Nem várt műszaki problémák miatt még a hónap végéig biztosan marad a káosz a Hungária körúti felüljárón.
Szerző(k): L. K.Az M1-es bővítési munkálatai során immár a digitális táblák alkalmazására álltak rá, és igen sokoldalúként festik le az új eszközöket.
Szerző(k): S. Z.A Flórián téri felüljáró felújítása eleve megnehezíti a közlekedést Budapest III. kerületében, a nyárra azonban újabb felújítási munkákat kezdeményezett a Fővárosi Önkormányzat, ami az óbudai vezetés szerint ellehetetleníti a közlekedést a környéken.
Szerző(k): Z. B.Az építőipar idén a harmadik drámai évét éli meg, mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke az Építők Napján. Hozzátette, ez az év az erőgyűjtés éve lesz. A szektor a kóklerektől, a szakemberhiánytól és a fizetőképes kereslettől is szenved.
Szerző(k): Koncsek RitaTöbb százmillió forintból újították fel a köztársasági elnök új villáját Budapesten – a Karády-villa berendezésére és biztonsági rendszereire is milliókat költöttek.
Szerző(k): K. P.Árbevétele nőtt, nyeresége pedig csökkent tavaly a Praktikernek Magyarországon. Idén azonban erőteljesebb évvel kalkulálnak.
Szerző(k): S. Z.Egyetlen fürdőszoba kicsempézése is százezrekbe kerül, egy kőművesre pedig heteket kell várni – és ez már nemcsak Budapesten van így. De valóban túl drága lett az építőipari szakmunka, vagy csak utolérte magát a piac?
Szerző(k): Károly GáborÚjabb szakaszába lépett az M7-es autópálya Siófok és Zamárdi közötti felújítása: acél szalagkorlát helyett masszív betonelemek kerülnek a két pályatest közé. A munkálatok miatt hétköznaponként forgalomkorlátozásra kell számítani.
Szerző(k): K. P.