A Praktiker barkácsáruház 88,1 milliárd forint kiskereskedelmi tevékenységből származó nettó árbevételt ért el tavaly, 2,6 százalékkal többet, mint 2023-ban.
Ugyanakkor a cég adózott eredménye 519 millió forintra csökkent az előző évi 1,4 milliárd forintról.
A vállalat az MTI-nek elküldött keddi közleményében kiemelte:
a magyar tulajdonban lévő Praktiker barkácspiaci részesedése 31,8 százalékra emelkedett tavaly a 2023-as 31,4-ről.
Az országos hálózattal rendelkező barkácslánc arról is beszámolt, hogy stratégiai beruházásokat hajtott végre. Megnyitotta második székesfehérvári áruházát, így a 2025-ben nyitott második debreceni és a veszprémi áruházzal együtt a Praktiker üzleteinek összterülete csaknem 150 ezer négyzetméterre nőtt. A vállalat további áruházak nyitását tervezi.
A barkácspiacot továbbra is jelentős árérzékenység jellemezte. A vásárlók körében a legnépszerűbb termékkategóriák tavaly a kert, a hideg- és melegburkolás, a szaniter, az építőanyag és a világítás voltak, az árbevétel jelentős része ezekből származott.
Tovább erősödött az online értékesítés is, amely az áruházi árbevétel 2024-es növekedéséhez képest kétszer akkora arányban bővült. Ezt segítette az online szolgáltatások színvonalának emelése: egyszerűsödött a vásárlási folyamat, új fizetési és szállítási módokat vezettek be, valamint rövidültek a személyes átvételi és a kiszállítási idők – közölték.
Az intézkedések és a terjeszkedés eredményeképpen a barkácslánc erőteljesebb növekedésre számít 2025-ben.
A Praktiker 1998 óta van jelen Magyarországon, 2016 óta a Wallis Csoport tagjaként, 100 százalékos magyar tulajdonban van. A vállalat 23 áruházat, valamint egy online shopot működtet, munkatársainak száma mintegy 1500.
Átlendültünk a holtponton? Otthonfelújításban gondolkodik a kistelepülésen élők többsége
Háromból kettő 5 ezer fő alatti településen élő, 18 év feletti tervez valamilyen lakásfelújítást idén. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő