Noha a statisztika szerint nem csökkent a szállásadással foglalkozó cégek száma március-áprilisban, a cégalapításoké azonban visszaesett, mindez azt mutatja, hogy a piacra újonnan belépni kívánók kivárnak, vagy meggondolták magukat - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Szerző(k): Domokos ErikaA járványhelyzet miatt sok vállalat nem képes fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az üzleti partnereknek érdemes törekedni arra, hogy csődeljárás keretében jussanak egyezségre az adósságok rendezéséről – hívják fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői, Vass Réka és Karacs Daniella.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet a legtöbb vállalkozás életére komoly hatást gyakorol, ugyanakkor a hatás jelentős különbségeket mutat ágazatonként, illetve vállalkozásonként. A jelenlegi helyzetben nehéz biztosat mondani bármilyen cégről iparágról, de azért vannak támpontok amelyek segíthetnek - olvasható az Opten Kft. lapunknak megküldött elemzésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA járvány okozta brutális gazdasági sokk miatt idén globálisan 20-25 százalékkal nő a vállalati fizetésképtelenségek száma, ám az egyes gazdasági régiók eltérő mértékben szenvedik meg a válságot - vélik az Euler Hermes hitelbiztosító elemzői. Magyarországon legalább 3, de akár 7 százalékos GDP-csökkenés is elképzelhető és a fizetésképtelenségek száma 13 százalékkal nőhet.
Szerző(k): Domokos LászlóMárciusban 2488 céget alapítottak Magyarországon, ez a szám a 2019-es havi átlagot is meghaladja. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a koronavírus-járvány hatása folyamatosan gyűrűzik majd be a statisztikákba, de azt is megjegyzik, hogy a cégalapítások magas száma a 2008-2009-es válság alatt is jellemző volt, sok munkáját vesztett alkalmazott döntött kényszerűségből vállalkozás indítása mellett.
Szerző(k): Domokos ErikaCsaknem félmillió kínai vállalat szűnt meg véglegesen első negyedévben, miután az új koronavírus-járvány térdre kényszerítette a világ második legnagyobb gazdaságát - írta internetes oldalán egy hétfőn megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap az MTI szemléje szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Heves Megyei Főügyészség 13 személy - köztük két ügyvéd - ellen emelt vádat azért, mert közreműködtek 50 magyarországi vállalkozás fiktív adásvételében. Az ügy egyes vádlottjai ellen ugyanilyen vagy hasonló bűncselekmények elkövetése miatt már korábban is több büntető eljárás indult, amelyek egy része mostanra jogerősen az elkövetők felelősségre vonásával befejeződött - közölte a főügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaJelenleg mintegy nyolcszáz vállalkozás foglalkozik szőlőbor előállítással hazánkban, a számuk 2012-ben még százzal több volt. A vállalkozások pénzügyi beszámolóiból azonban kedvező tendenciák is kiolvashatók - mondta Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Szerző(k): Domokos Erika