Nyolcmilliárd forinttal tartozik a NAV friss, neveket és összegeket is tartalmazó adóslistájának első helyezettje. Az összesen közel 80 milliárd forint tartozást összegző felsorolásban több cégtemető illetve székhelyszolgáltató címe is megtalálható, az ide bejegyzett vállalkozások is milliárdokkal lógnak az adóhatóságnak.
Szerző(k): Ádám Viktor, Domokos ErikaSzombattól elérhető a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feketelistája, érdemes minél hamarabb lekerülni róla, mert súlyos milliók bánhatják a figyelmetlenséget.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta szombaton a nyilatkozattételi kötelezettséget nem teljesítők listáját, amelyen mintegy 2500 cég szerepel.
Szerző(k): MTI, EconomxKözzétette azokat a frissített listákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyeken a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 100 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve a több mint 10 millióval tartozó magánszemélyeket sorolja fel. A harmadik negyedév végi állapotok szerint nőtt a listán szereplő cégek és kismértékben csökkent a magánszemélyek száma. Ezek összesen legalább közel 240 milliárd forinttal lógnak, de a valós tartozás ennek többszöröse is lehet.
Szerző(k): EconomxA hét végén nyilvánosságra hozza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mindazon cégek listáját, amelyek harmadik felszólításra sem vették át az új és átfogóbb tartalmú átláthatósági nyilatkozatot, és ezzel nem tettek eleget a támogatási szerződésbe foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Visszamenőleg ellenőrzik az uniós pénzek összes kedvezményezettjét, hogy a támogatás elnyerésekor megfeleltek-e a hatályos jogszabályi feltételeknek.
Szerző(k): EconomxFőként afrikai és ázsiai légitársaságoktól célszerű óvakodnia az utasoknak, közülük közel 300-at sorol fel az EU legfrissebb feketelistája.
Szerző(k): NAPIMinden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van folyamatban; a végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az eljárások során beszedendő 873 milliárd forintos adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt - közölte a feketelista.hu.
Szerző(k): MTIEgy év alatt 2482-ről 1970-re csökkent az adóhatóságnak 100 millió forintnál többel tartozó cégek száma.
Szerző(k): MTI-Eco