Az Európai Központi Bank (EKB) felügyelői idén nullára csökkentik a problémás hiteleket, miután megállapították, hogy egyes euróövezeti bankok túl kevés pénzt tettek félre erre a célra, vagy csak lassan ismerték fel a problémát.
Szerző(k): Horváth TiborNémetországban éves szinten lassult az infláció decemberben; havi összevetésben gyorsult a fogyasztói árak csökkenése - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal kedden.
Szerző(k): EconomxA húsz európai uniós tagállamot összefogó övezetben hároméves távlatot tekintve is mérséklődnek a inflációs várakozások. Az egy hónappal korábbi 3,0 százalék helyett 2,9 százalékos inflációt valószínűsítettek a fogyasztók novemberben.
Szerző(k): Horváth TiborAz Európai Központi Banknak továbbra is jelentős kamatemelést kell végeznie soron következő ülésein, hogy korlátozza a növekedést és mérsékelje a túlságosan magas inflációt – mondta Olli Rehn, a finn jegybank vezetője szerdán.
Szerző(k): Horváth TiborAz euróövezet legnagyobb bankjainak a harmadik negyedévben sikerült tovább csökkenteniük a bedőlt hitelállományt, annak ellenére, hogy a közelgő recesszió a következő hónapokban minden bizonnyal rontani fogja a hitelminőséget - derült ki az Európai Központi Bank (EKB) kedden közzétett adataiból.
Szerző(k): Horváth TiborIndexcsökkenéssel indult kedden a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn a tőzsdék többsége nyereséggel zárt - írja az MTI.
Szerző(k): Gecsei ÁdámA délelőtti órákban hirtelen 7 forinttal került feljebb a dollár árfolyama. A nagy változás a dollár-euró árfolyamban következett be, miután a vártnál kedvezőbb német inflációs adat látott napvilágot.
Szerző(k): Fellegi TamásAz Európai Központi Bank (EKB) hamarosan megtanul kötvényvásárlás nélkül élni. Christine Lagarde elnök csütörtökön ismerteti, hogyan tervezik a kamatdöntők a bank 5 ezermilliárd eurós, állam- és vállalati kötvényekből álló portfóliójának csökkentését. Az emelkedő hozamok és a még mindig gyengélkedő euróövezet azt jelenti, hogy az európai úgynevezett mennyiségi szigorításnak lassúnak kell lennie.
Szerző(k): Horváth Tibor