Duplájára emelkedik a sürgősségi ellátás finanszírozása - jelentette be az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁrverésen értékesíti használaton kívüli, feleslegessé vált ipari berendezéseit a Pick Szeged Zrt. A termelésből kivont eszközök között elsősorban húsipari és csomagológépek, targoncák és más, kisebb tételek szerepelnek – közölte a cég.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai történelem legnagyobb mosógép visszahívását jelentette be a koreai cég: 2,8 millió felültöltős mosógépet rendelnek vissza. A gépek, ha nagyobb ruhákat mosnak bennük, annyira vibrálni kezdhetnek centrifugázás közben, hogy némelyik akár szét is eshet. A cég 733 fogyasztói bejelentést kapott, 9 vásárlója pedig konkrétan megsérült az elszabadult mosógépek miatt - írja a 444.hu.
Szerző(k): EconomxA bolgár központi bank összességében rendben találta az ország bankrendszerét, a két évvel korábbi bankválság óta most először végrehajtott átfogó eszközminőség-vizsgálat (AQR) és bankterhelési próba (stresszteszt) alapján.
Szerző(k): MTI-EcoPozitívra javította a magyar bankrendszer kilátását a tavaly július óta érvényben tartott stabilról a Moody\'s Investors Service, azzal indokolva a lépést, hogy a javuló magyarországi működési környezet valószínűleg jót tesz a bankok eszközminőségének és tőkehelyzetének, és a szektor ismét nyereségessé válhat.
Szerző(k): MTIA Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos gyorsforgalmi úthálózat és főúthálózat fenntartására és fejlesztésére jelentős eszközbeszerzéseket és tervezési munkákat hajtott végre a Közlekedésfejlesztési Operatív Program (KÖZOP) több mint 2,2 milliárd forintos támogatásával - adta hírül a társaság.
Szerző(k): MTILondoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi közleményéből annyi kiolvasható, hogy az MNB \"valamire készül\", de az egyelőre bizonytalan, hogy a kilátásba helyezett nem konvencionális intézkedések a jelenlegi monetáris eszköztár módosítását, vagy teljesen új módszereket jelentenek-e.
Szerző(k): InforádióSzembe menve az alapvetően pozitív értékelésekkel csupán a jó irányba tett apró lépésnek minősíti az Európai Központi Bank stressztesztjét a Bloomberg. Ez a vizsgálat sem tudta eloszlatni a pénzintézetek sérülékenységével kapcsolatos aggályokat - van esély a csődhullámra.
Szerző(k): Economx