BUX 140088.73 0,45 %
OTP 45990 0,04 %
header

eredmény

04.
19.
23:59

Az SAP megduplázta profitját

A vállalatirányítási szoftverek világpiacát vezető SAP AG az idei első negyedévben a tavalyi 56 millióról 117 millió euróra növelte nettó profitját, 29 százalékkal, 1,5 milliárd euróra emelkedő árbevétel mellett. Az egy részvényre jutó nyereség 18-ról 36 centre szökött fel. A Bloomberg által megkérdezett elemzők 1,45 milliárd euró árbevételt és 80,1 millió euró nettó profitot vártak. A német cég Európában 31 százalékkal, 796 millió euróra, az USA-ban 26 százalékkal, 550 millió euróra növelte forgalmát. Elemzők éppen abban látják az SAP jó teljesítményének egyik okát, hogy vetélytársainál nagyobb mértékben támaszkodik az európai piacra, így az USA gazdaságának lelassulása kevésbé sújtja. (Az amerikai I2 Technologies Inc. például egy nappal korábban jelentette be, hogy a második és a harmadik negyedévben veszteséges lesz, sőt talán az egész évet mínusszal zárja, mert a vállalatok visszafogják kiadásaikat.) Az SAP várakozásai szerint az árbevételek növekedése az idei első kilenc hónapban meghaladja majd a tavalyi év egészében produkált 23 százalékot, az üzemi nyereség alapján számolt haszonkulcs pedig 1-2 százalékponttal a 2000 első kilenc hónapjában elért 14 százalék fölött lesz. Az eredmény közzététele után 6 százalékkal emelkedett az SAP-részvények árfolyama az egy nappal korábbi 11 százalékos növekedés után, így a vállalat piaci értéke most 52 milliárd euró körül van. (NAPI)

Szerző(k):
Szabó Márta
04.
19.
23:59

Növelte nyereségét az IBM

A világ legnagyobb számítástechnikai vállalata, az International Business Machines Corp. (IBM) az idei első negyedévben éves összevetésben 15 százalékkal, 1,75 milliárd dollárra növelte adózott eredményét, miközben árbevétele 9 százalékkal, 21 milliárd dollárra emelkedett. Az üzletmenet javulásában a cég tegnap közzétett jelentése szerint a nagy teljesítményű professzionális számítógépek, a mikroelektronikai termékek és a szolgáltatások iránt növekvő piaci kereslet játszott meghatározó szerepet. A részvényenként 0,98 dollárnyi nettó nyereség megfelel az elemzői előrejelzések átlagának. A hardverértékesítés az év első három hónapjában 11 százalékkal, 8,55 milliárd dollárra nőtt, míg a szolgáltatások árbevétele 12 százalékkal, 8,47 milliárdra bővült. A szoftverüzletág forgalma ugyanakkor 0,3 százalékkal, 2,92 milliárd dollárra gyengült. Míg az ágazat más nagy cégei az elmúlt időszakban sorra adták ki az ez évre szóló profit warningokat, az IBM továbbra is arra számít, hogy teljesíteni tudja az árbevételre és a nyereségre vonatkozó korábban meghatározott célokat. Az egy részvényre jutó nyereség ennek értelmében 4,87 dollár lesz a tavalyi 4,44 után. Louis Gerstner elnök-vezérigazgató szerint az IBM a riválisok többségénél jobban tudott reagálni a piaci körülmények változásaira, s bízik abban, hogy jelenlegi pozícióikat az év hátralévő részében sikerül tovább erősíteni. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
04.
18.
23:59

Rekorderedményt ért el az Erste Bank

Ausztria második legnagyobb pénzintézeti csoportja, az Erste Bank AG tavaly az előző évit 17 százalékkal meghaladó, rekordszintű, 191,8 millió eurós adózott nyereséget ért el. A közép-európai érdekeltségeit tavaly a Ceská Sporitelna AS cseh takarékpénztár megvásárlásával megerősítő Erste üzemi eredménye 26 százalékkal, 1,475 milliárd euróra, mérlegfőösszege pedig 36 százalékkal, 71,2 milliárd euróra emelkedett. A jutalékokból származó bevétel 31 százalékkal, 423,4 millió euróra, a kamatbevétel 25 százalékkal, 924,0 millió euróra emelkedett, de a hatékonyabb költséggazdálkodás is szerepet játszott a nyereség növekedésében. A nyereségarányos költségeket tavaly több mint 2 százalékkal, 67,9 százalékra sikerült leszorítani, miközben a tőkearányos megtérülés 0,3 százalékkal, 14 százalékra emelkedett, szemben a tervezett 12 százalékkal. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor